Vb 2022: a FIFA elismerte, nem lehetett volna a pályán a sztárszakács

2022.12.25. 11:20
null
Salt Bae Lionel Messivel és a vb-trófeával is fotózkodott, pedig a pályán sem lehetett volna (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Argentína tizenegyespárbajban győzte le Franciaországot a katari vb döntőjén. A mérkőzés után pedig a pályán fotózkodott Lionel Messivel, majd kezébe vette a világbajnoki trófeát Nusret Gökce török sztárszakács és étteremtulajdonos, vagy közismert nevén: Salt Bae. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is kivizsgálta a történteket, s úgy ítélte meg, az éttermes nem lehetett volna a pályán, írta meg a Sky Sports.

 

Salt Bae előbb Lionel Messivel készített közös képet, majd az egyik kapunál elkérte az argentin játékosoktól a trófeát egy fotó erejéig, ám az eset a közösségi médiában nagy visszhangot váltott ki, s a FIFA irányító testülete is reagált rá. Megerősítette, az éttermes jogosulatlanul lépett pályára, ráadásul az irányelvek kimondják: a világbajnoki trófeát csak a (korábbi) győztesek és az államfők érinthetik meg.

A FIFA jelenleg vizsgálja az eset körülményeit, szóvivője szerint megállapították, hogy Salt Bae jogosulatlanul jutott a pályára, ezért megteszik a megfelelő belső intézkedéseket.

 


 

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
4 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
19 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
21 órája

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29