Ott a pont – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.10.14. 23:59

Ahogy Marco Rossi szövetségi kapitány az örmények elleni meccs utáni sajtótájékoztatón ígérte, Portugáliában bátor, felszabadult játékkal rukkolt ki a magyar válogatott, igyekezett magasan tartani a védővonalát, tetszetős akciókat vezetett, amelyeket be is fejezett, számtalan helyzetet alakított ki, vezetést is szerzett. A nem éppen olaszos iskola ellenére jó ideig a védelem is stabil tudott maradni. 

De aztán az elején kissé talán meglepett portugálok kiszimatolták, hogy talán túlságosan is bátrak a magyarok, és tudtak vezetni néhány villámgyors, ijesztő kontrát. Ezeket még megúsztuk, de azt már nem, hogy kétszer is teljesen őrizetlenül hagytunk a kapunk elé befutni egy névtelen sihedert, valami C. Ronaldo volt írva a hátára. Még az álla sem pelyhedzik, nem számoltunk vele, na.

Az egyébként kitűnő első félidő így keserűen zárult: Schäfer Andrást le kellett cserélni, a második hazai gól pedig közvetlenül a szünet előtt érkezett.

Tudtuk, hogy innen már kutya nehéz lesz, mert a támadó szellemű játék ettől fogva már nem taktikai döntés kérdése volt, hanem kényszerhelyzetté vált. Az egy percen belüli két portugál kapufa is jelezte, hogy a világ egyik legjobb válogatottja már nyeregben érzi magát. 

Félő volt, hogy ezekben a percekben össze­omolhat a csapat – de nem omlott össze!

A magyar együttes továbbra is bátran támadott, Szalai Attila pedig a gólja után a lécet is eltalálta fejjel. Jó volt nézni ezt a meccset, élvezni a lüktető iramot – és jó volt nézni a magyar csapat erőtől duzzadó játékát.

Ó, ha bement volna Szoboszlai Dominik és Nego Loic fejese! Vagy Szalai kapufája! Vagy Sallai Roland félpályás ívelése, amely hasonlatos lett volna ahhoz a gólhoz, amit 2014-ben Athénban lőtt még az U17-ben a Pana­thinaikosznak! Vagy ha a két, tizenhatoson belüli portugál kezezés legalább egyikét befújják büntetőnek!

De ha ezekből nem is lett gól, csak megszületett a pontot érő találat a 91. percben, Szoboszlai Dominik révén – teljesen megérdemelten! Ezzel nemcsak elodáztuk a portugálok vb-kvalifikációját, mi lettünk a csoport egyetlen tagja, amely pontot szerzett a favorit ellen, és a reális célként kitűzött második hely elérésére a saját kezünkben maradt a sorsunk.

Nagyon rendben volt ez így!

Magyar válogatott
2025.10.14. 22:45

Hiába Ronaldo duplája, Szoboszlai a 91. percben egyenlített – bravúros döntetlen Lisszabonban!

A mieink rendkívül bátran játszottak, hátrányban sem adták fel, és 42 év után ismét elkerülték a vereséget portugál földön, így a vendéglátó még nem vb-résztvevő.
Legfrissebb hírek

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
18 perce

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
13 órája

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
15 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
19 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
19 órája

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Minden más foci
22 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
23 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27