Koeman szerint a hollandok bárkivel felvehetik a versenyt a vb-n

2026.05.19. 10:56
Fotó: Getty Images
Ronald Koeman, a hollandok szövetségi kapitánya úgy véli, hogy csapata olyan minőséget képvisel, amellyel bármelyik ellenfelét legyőzheti a június 11-én kezdődő világbajnokságon, noha sokan nem tartják esélyesnek a végső sikerre.

A korábbi háromszoros döntős hollandok először Japánnal játszanak majd, a folytatásban pedig a svédek és a tunéziaiak lesznek a csoportellenfeleik.

A favoritok között többen a címvédő argentinokat, a 2018-ban győztes franciákat és az Európa-bajnok spanyolokat említik, de Koeman bízik a keretében.

„Lehet, hogy az emberek szerint mi nem vagyunk esélyesek a világbajnoki címre, de Hollandia erőssége az, hogy bárkit le tud győzni, mert a képesség megvan a csapatban” – fogalmazott a nemzetközi szövetségnek adott interjúban a szakember.

A 63 éves Koeman, aki egyelőre még nem hirdette ki az Észak-Amerikába utazók névsorát, 2023-ban tért vissza a szövetségi kapitányi posztra azt követően, hogy Louis van Gaal 2022-ben, Katarban negyeddöntőig vezette a válogatottat.

„Azt hiszem, ez a csapat jó úton halad, – mondta. – Szeretném, ha az emberek azt mondanák a csapatomról, hogy nagy intenzitással játszik, és mindent megtesz a győzelemért. Azt akarom, hogy a futballisták magabiztosan, karakteresen játsszanak, tudva azt, hogy milyen minőséget képviselnek.”

Hozzátette ugyanakkor: elvárja a játékosaitól, hogy minden ellenfelet tiszteljenek, azokat is, amelyek a vb-t tekintve kisebbek, tapasztalatlanabbak.

„Minden meccs fontos, és ügyelnünk kell arra, nehogy egy kisebb nemzet meglepjen bennünket” – mondta.

Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő vb mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.

június 14., vasárnap, 22.00
Dallas, Dallas Stadion
Hollandia–JapánX–X
június 15., hétfő, 4.00
Monterrey, Monterrey Stadion
Svédország–TunéziaX–X
június 20., szombat, 19.00
Houston, Houston Stadion
Hollandia–SvédországX–X
június 21., vasárnap, 6.00
Monterrey, Monterrey Stadion
Tunézia–JapánX–X
június 26., péntek, 1.00
Dallas, Dallas Stadion
Japán–SvédországX–X
június 26., péntek, 1.00
Kansas City, Kansas City Stadion
Tunézia–HollandiaX–X
az f-csoport menetrendje

 

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
2 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
13 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
2026.09.23. 09:55

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Szigorítottak a pirotechnikával kapcsolatos szabályokon Hollandiában

Minden más foci
2026.09.11. 17:17

Egészségügyi problémák miatt távozik posztjáról Marc Overmars

Minden más foci
2026.09.10. 12:51

Vereségként megélt döntetlen a nevesincs hollandok elleni Eb-selejtezőn

Népsport
2026.09.07. 16:06