Clint Dempsey a kanadaiak kapitányának: Nem fogadok el kritikát olyasvalakitől, aki országot váltott

R. D. P.R. D. P.
2026.06.13. 09:54
null
Jesse Marsch (Fotó: Getty Images)
Kanada és az Egyesült Államok is sikerélménnyel kezdte a hazai rendezésű világbajnokságot: a kanadaiak Bosznia-Hercegovina ellen egy hajrában szerzett góllal mentettek pontot, míg az amerikai válogatott fölényes, 4–1-es hazai győzelmet aratott.

A két mérkőzés mellett azonban egy nyilatkozat is nagy visszhangot keltett: a kanadai szövetségi kapitány, Jesse Marsch a himnuszéneklés kapcsán hasonlította össze korábbi és jelenlegi csapatát. Marsch szerint a játékosokat néha szinte kérlelni kellett, hogy énekeljék a himnuszt. Hozzátette, hogy 2010-ben, a dél-afrikai világbajnokság idején, még az amerikai válogatott stábjának tagjaként tapasztalta ezt.

Ezzel szemben a kanadai csapatról teljesen más képet festett: elmondása szerint játékosai „teli torokból éneklik a himnuszt”, mert büszkék arra, hogy Kanadát képviselhetik. A kijelentések nem maradtak reakciók nélkül az Egyesült Államokban. A korábbi 141-szeres válogatott Clint Dempsey televíziós szakértőként reagált a Fox Sports adásában, és nem fogta vissza magát:

MLS Playoffs: Chicago Fire v New England Revolution
Clint Dempsey (középén) és Jesse Marsch (jobbra) 2005-ben egymás ellen (Fotó: Getty Images)

„Tényleg ezt mondta? Nem tudom őt komolyan venni. Nem fogadok el kritikát olyasvalakitől, aki országot váltott, és most egy másik nemzet himnuszát énekli” – mondta Dempsey.

A korábbi középpályás hangsúlyozta saját pályafutása nehézségeit és elkötelezettségét: elmondása szerint játszott eltört orral is, valamint két szívműtéten is átesett, mégis visszatért a válogatottba. A himnuszéneklésről is beszélt: „Általában nem énekeltem, inkább a kezemet a szívemre tettem és imádkoztam.”

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Vb 2026: rendőrségi razzia a dél-koreai szövetségnél a korábbi kapitány kinevezése miatt

Foci vb 2026
2026.08.06. 19:04

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

Újabb vb-résztvevő nemzet vált szövetségi kapitányt – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.04. 07:30

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Tetszenek ismerni Josimar Diast? – Vincze András publicisztikája

Foci vb 2026
2026.08.01. 22:58