Marsch szerint Davies az egyenes kieséses szakaszban visszatérhet

2026.06.26. 14:33
Alphonso Davies (Fotó: Getty Images)
A társrendező Kanada labdarúgó-válogatottjánál számítanak a rutinos Alphonso Davies játékára a dél-afrikaiak elleni világbajnoki mérkőzésen, amelynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás.

Jesse Marsch, a kanadaiak amerikai szakvezetője elmondta, hogy Davies nemcsak a csapat kapitánya, hanem egyben a legjobb játékosuk is, akinek fizikai állapotából és játékintelligenciából fakadóan döntő hatása van az együttes teljesítményére, ráadásul a pályán és azon kívül is vezéregyéniség.

„Készen áll a játékra” – mondta kulcsemberéről, Marsch. Hozzátette: még nem tudja, hogy a kezdőcsapatba jelöli-e vagy sem.

Újságírók emlékeztették a trénert, hogy már a Svájc elleni, csoportelsőségről döntő szerdai találkozó előtt is hasonlókat mondott Davies állapotáról, mégsem lépett pályára. Marsch erre annyit válaszolt: mindezt csupán „elterelésként” használta, mert valójában a futballista akkor még nem volt játékra alkalmas állapotban.

A Bayern München 25 éves légiósa május elején, a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján szenvedett izomsérülést, azóta még nem tért vissza. A vb-n honfitársai nélküle harcolták ki a továbbjutást, bár azzal, hogy kikaptak a svájciaktól, három hazai meccs után a 32 között Vancouver helyett Los Angelesben találkoznak Dél-Afrikával.

Alphonso Davies 2017-ben mutatkozott be a kanadai válogatottban, amelyben 58 fellépésen 15 gólt szerzett, a közelmúltban többször sérüléssel küzdött, tavaly keresztszalag-szakadás miatt márciustól decemberig nem játszhatott.

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2026.09.01. 11:09

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04

Los Angeles 2028: Kanada mindkét nemnél flag football kvótát szerzett

Egyéb csapat
2026.08.17. 10:20

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Vb 2026: rendőrségi razzia a dél-koreai szövetségnél a korábbi kapitány kinevezése miatt

Foci vb 2026
2026.08.06. 19:04

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48