Mexikói kapitány: „A meccs utolsó harmadában lehettünk volna jobbak”

„Már az első félidőben hármat rúghattunk volna. Lőttünk többek között egy kapufát is. A vb hangulatához még hozzá kell szoknunk. Elképesztő volt, amikor szembesültünk vele, hol és micsoda közönség előtt lépünk pályára” – mondta el a sajtótájékoztatón Javier Aguirre, Mexikó kapitánya.
„A hátsó alakzatunk végig jól dolgozott. Uraltuk a mérkőzés nagy részét, viszont az utolsó harmadban lehettünk volna jobbak.”
Egy újságíró megkérdezte a szövetségi kapitányt, mit szólt ahhoz, hogy a mérkőzés egyes periódusaiban fütyülés hallatszódott a lelátóról egyes hazai szurkolók részéről.
„Nem hallottam, hogy fütyült volna valaki, de alapvetően a játékosaim feladata, hogy elérjék, senki se érezze magát csalódottnak.”

„A korábbi meccseinkhez képest nem esett vissza a teljesítményünk, most azonban egy nagyon magas tudású válogatott ellen léptünk pályára. Jó meccset játszottunk. A védelmünk szervezett volt és helyzeteink is adódtak. Sokszor az utolsó passz nem stimmelt. Jobb támadójátékkal jobb eredményt érhettünk volna el ” – fogalmazott a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Hugo Broos, Dél-Afrika szövetségi kapitánya. „Az első piros lapunkat eredményező döntés elfogadható, a második azonban vitatható. Úgy érzem a mexikóiak játékosa blokkolta az enyémet – ugyanakkor el kell fogadjuk a döntést.”
Annak kapcsán, hogy meddig juthat csapata a vb-n, a kapitány úgy fogalmazott: „nem szabad túlságosan előre gondolkodni.”
„Először is szeretnénk elkerülni a kiesést a csoportkörben. Ez továbbra is lehetséges. Meg kell próbálnunk pontokat szerezni” – fogalmazott Broos, aki köszönetet mondott a csapatát bíztató mexikói drukkereknek is.

A találkozó legjobbjának választott Julian Quinonest arról kérdezte a FIFA tv-riportere, hogyan készült a nyitómeccsre.
„Minden mérkőzés előtt ugyanazt teszem: imádkozom Istenhez, illetve végiggondolom, miken mentem keresztül az életben. Ez nagy löketet ad.”
„A családom az alap az életemben, amire mindent építek. Mindent értük teszek” – fogalmazott az első gól szerzője.








