Statisztikák: több korrekord is megdőlt a skót-haiti meccsen

Mindkét válogatott hosszú szünet után szerepelt világbajnokságon: Skócia 28, míg Haiti 52 év után jutott ki a viadalra. A karobo eddigi egyetlen szereplésére 1974-ben került sor, amikor Haiti három vereséggel és 14 kapott góllal búcsúzott az egykori NSZK-ban megrendezett tornától.
A mérkőzés egyetlen gólját jegyző John McGinn 31 évesen és 238 naposan a skót válogatott történetének legidősebb világbajnoki gólszerzője lett, megelőzve a legendás Kenny Dalglisht, aki 31 évesen és 103 naposan lőtt gólt Új-Zéland ellen még 1982-ben.
A mérkőzés kezdetekor egy másik korrekord is megdőlt a skótoknál: a kezdőcsapatba jelölt Ben Gannon-Doak 20 évesen és 214 naposan a legfiatalabb skót lett, aki pályárra lépett vb-meccsen. Ez a csúcs viszont kérészéletű volt, miután a csereként beálló Findlay Curtis 19 évesen és 255 naposan megdöntötte a rekordot.
Ez volt a harmadik alkalom, hogy Skócia győzelemmel kezdte az adott világbajnokságot – korábban 1974-ben és 1982-ben is sikerült ez a szigetországiaknak. Az pedig hab a tortán, hogy Skócia mindhárom alkalommal élre állt a győzelemmel úgy, hogy az adott csoport tagja volt Brazília is.
Andy Robertson nem csak a csapatkapitányi karszalagot viselte, de a pályán is vezére volt a skót válogatottnak. A Liverpoolból a Tottenhambe tartó védő jegyezte a legtöbb labdaérintést (68-at), ő osztotta ki a legtöbb passzt az ellenfél térfelén (18-at), valamint ő adta a legtöbb vonalak közötti (kapura merőleges) passzt is, szám szerint hatot.
Haiti oldalon Hannes Delcroix hibátlanul passzolt a skótok ellen, 66 passzából 66 jutott el a célponthoz. Ezzel ő a második olyan játékos az idei vb-n, aki legalább 50 passzal próbálkozott és 100 százalékos passzpontosságot könyvelhetett el – előtte a 83/83-es mutatóval előrukkoló amerikai bekknek Chris Richardsnak sikerült ez.
McGinn győztes góljáig a skótok a komoly fölényben játszottak – 59 százalékos labdabirtoklás, valamint hat lövés (szemben a haiti hárommal) állt az európai csapat neve mellett. A gól után drámaian megváltozott a játék képe: a 29. perc után 60 százalékban a karibiaknál volt a labda, ráadásul Haiti 12 lövéssel próbálkozott, míg a skótok csupán hárommal.
Ez volt a skót válogatott ötödik győzelme világbajnoki meccsen – legutóbb 1990-ben örülhettek sikernek a szigetországiak, akkor a svédeket verték 2–1-re. Végül, de nem utolsósorban ez az első alkalom, hogy Skócia egy rúgott góllal tud meccset nyerni világbajnokságon. (Forrás: Opta)






