Vb 2026: az Ázsia-bajnok csapatra épül Lopetegui katari kerete

2026.06.02. 09:49
null
Fotó: Getty Images
Kilenc támadót – köztük az Ázsia legjobbjának kétszer megválasztott Akram Afifot és a nemzeti csapat eddigi legeredményesebb gólszerzőjét, Almoez Alit – jelölt a 2023-as Ázsia-bajnok együttesre épülő világbajnoki keretébe Julen Lopetegui, a katari labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A katariak javítani szeretnének a négy évvel ezelőtti produkciójukon, hazai környezetben ugyanis a komoly befektetések és a nagy várakozások ellenére mind a három csoportmérkőzésüket elvesztették. Az ázsiai csapat lett az első válogatott, amely világbajnoki rendezőként pont nélkül maradt.

Azóta az öböl-menti ország együttese visszanyerte lendületét, megvédte kontinensbajnoki címét, majd története során először saját erejéből – nem rendezőként – jutott ki világbajnokságra. Ugyanakkor továbbra is kérdéses, hogy egy olyan keret, amelynek tagjai túlnyomórészt a hazai bajnokságból kerülnek ki, képes-e felvenni a versenyt az élvonalbeli ellenfelekkel. Az egyetlen labdarúgó, aki a keretből Európában keresi a kenyerét, Homam Al-Amin, aki a spanyol másodosztályból nemrégiben kiesett Cultural Leonesa játékosa.

A 2022-es vb-csapatból ezúttal is többen ott vannak a keretben, így például a védő Pedro Miguel, a kapus Mesal Barsam, valamint a középpályán bevethető Asszim Madibo, Abdulaziz Hatem és Karim Budiaf.

Az uruguayi születésű 42 éves Sebastián Soria, aki a labdarúgó-vb-k történetének legidősebb mezőnyjátékosa lehetett volna, végül nem került be az utazók közé, pedig a spanyol tréner 34 fős bő keretében még ott volt.

Katar a társházigazda Kanadával, valamint Svájccal és Bosznia-Hercegovinával találkozik a csoportkörben.

A KATARI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Szalah Zakaria (Al-Duhail), Mahmud Abunada (Al-Rajjan), Mesal Barsam (Al-Szadd)
Védők: Hasmi Husszein (Al-Arabi), Ajub Alavi (Al-Garafa), Boalem Huhi (Al-Szadd), Pedro Miguel (Al-Szadd), Issza Laaje (Al-Arabi), Lucas Mendes (Al-Vakrah), Szultan Al-Brake (Al-Duhail), Homam al-Amin (Cultural Leonesa – Spanyolország)
Középpályások: Mohammed Al-Manai (Al-Samal), Dzsasszem Dzsaber (Al-Arabi), Karim Budiaf (Al-Duhail), Ahmed Fati (Al-Arabi), Abdulaziz Hatem (Al-Rajjan), Asszim Madibo (Al-Vakrah)
Támadók: Tahszeen Mohammed (Al-Duhail), Edmilson Junior (Al-Duhail), Almoez Ali (Al-Duhail), Akram Afif (Al-Szadd), Mohammed Muntari (Al-Garafa), Jusszef Abdulrazzak (Al-Vakrah), Ahmed Alaa (Al-Rajjan), Hasszan Al-Hajdosz (Al-Szadd), Ahmed Al-Dzsanahi (Al-Garafa)
Szövetségi kapitány: Julen Lopetegui (spanyol)

Június 12., péntek, 21.00
Toronto, Toronto Stadion
Kanada–Bosznia-Hercegovina 
Június 13., szombat, 21.00
Santa Clara, San Francisco Bay Area Stadion 
Katar–Svájc 
Június 18., csütörtök, 21.00
Los Angeles, Los Angeles Stadion 
Svájc–Bosznia-Hercegovina 
Június 19., péntek, 0.00
Vancouver, BC Place
Kanada–Katar 
Június 24., szerda, 21.00
Vancouver, BC Place
Svájc–Kanada 
Június 24., szerda, 21.00
Seattle, Seattle Stadion
Bosznia-Hercegovina–Katar 
b-csoport

 

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: pályázaton keres ideiglenes szövetségi kapitányt a dél-koreai szövetség

Foci vb 2026
2026.07.24. 13:21

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Pozitív lett a vb-n szerepelt ausztrál labdarúgó, Cristian Volpato kokaintesztje

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:02

Paredes: A spanyolok jobbak voltak, megérdemelten nyerték meg a vb-t

Foci vb 2026
2026.07.24. 10:41

Vb 2026: Kolumbiában meghosszabbították Néstor Lorenzo szövetségi kapitány szerződését

Foci vb 2026
2026.07.23. 21:23

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.07.23. 19:07

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
2026.07.22. 13:49

Vinícius Júnior arcesztétikai beavatkozáson esett át

Foci vb 2026
2026.07.21. 16:23