A FIFA már vizsgálódik az argentinok Falkland-szigetes molinója miatt

T. Z.T. Z.
2026.07.17. 10:14
null
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) már vizsgálja az Argentína–Anglia (2–1) világbajnoki elődöntő után történteket, amikor is az argentin játékosok a lefújást követően egy „Las Malvinas son Argentinas” (A Falkland-szigetek Argentínáé) felirattal ellátott molinót emeltek a magasba és mutogattak a kamerába.

A nemzetközi szövetség közölte, hogy a fegyelmi bizottság már megkezdte a játékvezetői jelentések értékelését, és ezek alapján dönt majd a lehetséges szankciókról – számolt be róla pénteken a BBC.

Mint a cikkben írták, a brit kormány támogatja a vizsgálatot, hangsúlyozva, hogy a sportban nincs helye politikai üzeneteknek. Javier Milei argentin elnök ugyanakkor érthetőnek és magyarázhatónak nevezte a játékosok gesztusát.

Nem ez egyébként az első hasonló eset az argentin válogatott történelmében: mint arról írtunk, 2014-ben az argentin szövetséget már megbüntette a FIFA ugyanezen üzenet használata miatt, akkor 20 ezer fontot kellett befizetniük a közösbe.

Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a BBC szerint Argentína vb-döntős szereplését természetesen semmilyen veszély nem fenyegeti a transzparens használata miatt, az érintett játékosok legfeljebb pénzbírságra vagy eltiltásra számíthatnak.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
2026.11.05. 15:25

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
2026.11.03. 19:57

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54