A FIFA vizsgálatot indít az argentinok ellen a vb-döntőben történtek miatt

A világbajnoki döntő nem ért véget Slavko Vincic hármas sípszava után. Legalábbis az argentinoknak nem, akik tettlegességgel, illetve sportszerűtlen gesztusokkal próbáltak elégtételt venni a játék képe alapján kétségtelenül megalázó vereségért – írja a Marca.
A tekintélyes madridi sportlap rámutat: a finálé lefújása után Leandro Paredest ki kellett állítania a szlovén játékvezetőnek, mert Paredes nekiment a spanyolok két játékosának, Eric Garcíának és Gavinak, Nahuel Molina pedig Rodrinak húzott be egyet. Ugyancsak beszállt a dulakodásba az argentinok pályaedzője, Roberto Ayala, aki Dani Olmót kezdte el lökdösni.
A FIFA a történtek fényében úgy döntött, hogy a rendelkezésre álló felvételek és a játékvezetők által készített jegyzőkönyv segítségével kivizsgálja a balhét, s amennyiben valóban vétkesnek találja az argentinokat, büntetéssel sújtja őket. A Marca cikkében megjegyzi: a nemzetközi szövetségnek az sem nyerte el a tetszését, hogy a dél-amerikai delegációból többen tiszteletlenül hátat fordítottak a spanyoloknak, amikor azok felemelték a világbajnoki trófeát.
A spanyol lap szerint a FIFA egyelőre nem jelentett be semmilyen szankciót – erre legközelebb néhány hét múlva, a vizsgálat eredményének ismeretében kerülhet sor.
VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
DÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–ARGENTÍNA 1–0 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
East Rutherford, New York/New Jersey Stadion, 80 663 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
SPANYOLORSZÁG: Unai Simón – Porro, Cubarsí, Laporte (E. García, 99.), Cucurella – Rodri (Zubimendi, 99.), Fabián Ruiz (Pedri, 62.) – Yamal, Olmo (Merino, 75.), Baena (N. Williams, 75.) – Oyarzabal (Ferran Torres, 62.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
ARGENTÍNA: E. Martínez – Montiel (Molina, 58.), Romero (Medina, 70.), Lisandro Martínez (Otamendi, 44.), Tagliafico – De Paul (G. Simeone, 70.), A. Mac Allister, E. Fernández, N. González (Paredes, a szünetben) – Messi, J. Álvarez (Senesi, 102.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
Gólszerző: Ferran Torres (106.)
Kiállítva: E. Fernández (90+3.), Paredes (a lefújás után)

A döntők interaktív góltérképe 1966 óta




