Babonából nem megy el a vb-döntőre az argentin elnök

2026.07.17. 11:19
null
Javier Milei (Fotó: Getty Images)
Javier Milei argentin köztársasági elnök babonából nem vesz részt a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi, New York-i döntőjén, amelyen a dél-amerikai válogatott a spanyolokkal találkozik.

Milei csütörtökön jelentette be, hogy nem utazik az Egyesült Államokba, otthonról nézi majd a mérkőzést, ugyanabban az olivosi házban, amelyben a címvédő eddigi hét vb-mérkőzését is követte. Hozzátette: abban a reményben teszi ezt, hogy így is segíti „nemzete imádott csapatát” a második egymást követő vb-cím megszerzésében. Ennek érdekében ugyanazt a dzsekit fogja viselni tévézés közben, mint korábban. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a svájciak elleni negyeddöntős mérkőzés során nagyon melege lett, levette a kabátot, és gólt kapott a válogatott, ekkor újra felvette, azóta ebben nézi végig a meccseket.

Spanyol részről bejelentették, hogy elutazik a New York-i fináléra a király, VI. Fülöp, valamint Pedro Sánchez miniszterelnök is. A madridi királyi udvar jelezte: VI. Fülöp – betartva az Uruguay elleni utolsó csoportmérkőzés után a csapatnak tett ígéretét, miszerint visszatér egy esetleges döntőre – ismét az Egyesült Államokba utazik. Útjára elkíséri őt Letícia királyné, valamint gyermekei, Leonóra trónörökös hercegnő és Zsófia infánsnő is.

Arról már beszámoltunk, hogy Donald Trump amerikai elnök biztosan ott lesz a helyszínen. 

Foci vb 2026
2026.07.17. 08:48

A Fehér Ház megerősítette: Donald Trump ott lesz a vb-döntőn

Még a trófeát is átadhatja az amerikai elnök.

 

 

Legfrissebb hírek

Messi tiszteletére a 10. percben leállnak a futballmeccsek Argentínában

Minden más foci
5 órája

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04

„…mert többé-kevésbé mindenkinek fűződik emléke Messihez” – argentin sajtószemle a válogatott búcsú után

Minden más foci
2026.09.01. 12:42

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2026.09.01. 11:09

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
2026.09.01. 09:46

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07