„Mi voltunk a jobb csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

„Mi voltunk a jobb csapat! – kezdte érzelemdús interjúját a mérkőzést követően Jesse Marsch, a kanadai válogatott szövetségi kapitánya. – Marokkó jobban fejezte be az akciókat, mi erre nem voltunk képesek. A kapu előtt jobbak voltak. Azonban egy olyan elit csapattal is felvettük a versenyt, amely már nagyon régóta nem kapott ki. Miénk volt ez a meccs.”
A kapitány szerint csapata balszerencsés volt a mérkőzésen, a játékosok azonban büszkék lehetnek a teljesítményükre: „Az első félidőben pechesek voltunk, vezetünk kellett volna. A marokkói csapatot minőségi futballisták alkotják, de ahogyan játszottunk, az elképesztő volt. Erre lehet építeni a jövőben, nagyszerű csapatunk van. Büszke vagyok a srácokra, nem cserélnék az ellenféllel. Miután hátrányba kerültünk, egy kicsit megváltoztak a dolgok, a marokkói játékosok a kritikus pillanatokban emelni tudtak a teljesítményükön.”
Marokkói részről Neil El-Ajnaui elégedett volt csapata játékával: „A mentalitás a titkunk, nemcsak ezen a világbajnokságon, hanem már évek óta – idézte a marokkóiak középpályását az Elbotola. – Az erőnket az egész népből merítjük, akik mindig mögöttünk állnak. A meccs előtt Marokkóban készített felvételeket néztünk, hogy ezzel is motiváljuk magunkat. Az igazi titkunk az, hogy sosem adjuk fel, és ez erőt ad nekünk az ilyen mérkőzéseken. Nagy érdeklődéssel fogjuk majd figyelni a Paraguay és Franciaország közötti mérkőzést, alaposan tanulmányozzuk mindkét csapatot.”
Reduan Halhal úgy fogalmazott, hogy Kanada sok nehézséget okozott csapatának, ez azonban senkit nem ért meglepetésként: „Kanada nagyon jó csapat, de ezt már a meccs előtt tudtuk. Az egész héten azt ismételgettük, hogy nincsenek könnyű csapatok és könnyű meccsek. Az első félidőben remekül játszottak, összetartóak voltak, így nekünk is fontos volt, hogy szervezettek maradjunk és ne kapjunk gólt. Tudtuk, hogy világszínvonalú játékosaik vannak. A szünetben taktikai változtatásokat kellett végrehajtanunk, és ezek alkalmazása után sikerült megfordítanunk a játék menetét; megnyertük a mérkőzést és bejutottunk a negyeddöntőbe.”
VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
NYOLCADDÖNTŐ
KANADA–MAROKKÓ 0–3 (0–0)
Houston, Houston Stadion, 68 777 néző. Vezette: Michael Oliver (angol)
KANADA: Crépeau – A. Johnston, De Fougerolles, Bombito, Laryea (Shaffelburg, 78.) – Buchanan (Nelson, 87.), Sigur (Osorio, 87.), Eustáquio, Ahmed (P. David, 78.) – J. David, Oluwaseyi (Larin, 63.). Szövetségi kapitány: Jesse Marsch
MAROKKÓ: Bunu – Hakimi, Diop (Szadan, 87.), Halhal, Mazraui – Buaddi (Amrabat, 63.), El-Ajnaui – B. Díaz, Unahi (El-Murabet, 87.), El-Hanusz (Talbi, 63.) – Szaibari (Rahimi, 22.). Szövetségi kapitány: Mohamed Uahbi
Gólszerző: Unahi (50., 82.), Rahimi (90+8.)
