Scaloni üzent az argentin szurkolóknak: „Ha iszol, ne vezess, de érezd jól magad!”

P. K.P. K.
2026.07.12. 09:11
null
Lionel Scaloni és Lionel Messi (Fotó: AFP)
Az argentin válogatott szövetségi kapitány, Lionel Scaloni gyors értékelését már idéztük a Svájc elleni, hosszabbításos 3–1-es győzelem után, amelyben elismerte, hogy meglehetősen szenvedtek a meccsen, és szerencséjük is volt Breel Embolo kiállításánál. A találkozót követő sajtótájékoztatón már részletesebben értékelte az eddigi szereplésüket és kitért az angolok elleni elődöntőre is.

 

„Bonyolult és nehéz meccs volt. A valóság az, hogy szenvedtünk, de ahhoz, hogy bejussunk egy világbajnoki elődöntőbe, nehéz nem szenvedni – ismerte el Lionel Scaloni a svájciak elleni meccset követő sajtótájékoztatón is. –  Katarban is szenvedtünk, de ott talán jobban játszottunk (akkor 11-esekkel jutottak be az argentinok az elődöntőbe a hollandok ellen – a szerk.). Másfél hónap után (akkor kezdték az argentinok a vb-felkészülést – a szerk.) az elődöntőbe jutás elégedettséggel tölt el, mert az elején a kilátások borúsak voltak, de bent vagyunk az elődöntőben, és ez csak a játékosoknak köszönhető, akik hittek benne, hogy képesek rá. A mai meccset leszámítva elégedett vagyok a csapat teljesítményével, de egyértelmű, hogy fejlődnünk kell.” 

Foci vb 2026
2026.07.12. 07:14

Julián Álvarez: Tudtuk, ha összefogunk, jön a gól is

A svájciak elleni negyeddöntő harmadik gólját szerző Julián Álvarez és Lionel Scaloni szövetségi kapitány is egyetértett: az angolok elleni meccs előtt az első a regeneráció!

 

Scaloni kiemelte továbbá, hogy a cserék is jól sültek el, majd az angolok elleni elődöntő került szóba, ami Argentína számára mindig egy presztízsmérkőzésnek számít, hiszen történelmi gyökerei is vannak az összecsapásnak, de az argentinok szövetségi kapitánya ettől igyekezett elhatárolódni.

„Az elődöntővel kapcsolatban a fő üzenet, hogy ez is egy futballmeccs lesz. Ne keressünk mást ennek kapcsán. Egy futballmeccs lesz egy nagyszerű csapat és egy nagyszerű edző ellen, akit nagyon csodálok és pont.”

A szakember a szurkolóiknak is üzent.

„Ha iszol, ne vezess, de érezd jól magad, mert bejutottunk az elődöntőbe és ez hatalmas teljesítmény.”

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
NEGYEDDÖNTŐ
ARGENTÍNA–SVÁJC 3–1 (1–0, 1–1, 1–1) – hosszabbítás után
Kansas City, Kansas City Stadion, 69 045 néző. Vezette: Joao Pinheiro (portugál)
ARGENTÍNA: E. Martínez – Molina (Montiel, 85.), Romero (Otamendi, 106.), Lisandro Martínez, Tagliafico (N. González, 78.) – Paredes (J. M. López, 110.) – De Paul (Lautaro Martínez, 85.), A. Mac Allister, E. Fernández (Almada, 91.) – Messi, J. Álvarez. Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
SVÁJC: Kobel – Zakaria (Jashari, 96.), Elvedi, Akanji, R. Rodríguez (Cömert, 90+5.) – Freuler (R. Vargas, 115.), Xhaka – Rieder (Muheim, 86.), Sow (Widmer, 86.), Ndoye (Amdouni, 86.) – Embolo. Szövetségi kapitány: Murat Yakin
Gólszerző: A. Mac Allister (10.), J. Álvarez (112.), Lautaro Martínez (120+1.), ill. Ndoye (67.)
Kiállítva: Embolo (72.)

Legfrissebb hírek

Messi tiszteletére a 10. percben leállnak a futballmeccsek Argentínában

Minden más foci
Tegnap, 9:19

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04

„…mert többé-kevésbé mindenkinek fűződik emléke Messihez” – argentin sajtószemle a válogatott búcsú után

Minden más foci
2026.09.01. 12:42

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2026.09.01. 11:09

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
2026.09.01. 09:46

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04

Csoboth Kevinre nem számítanak St. Gallenben

Légiósok
2026.08.18. 10:14