Lengyelek nélkül, kevesebb Eurotourral

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2004.08.25. 17:01
Címkék
Megrövidítették a magyar hoki-szurkolókat jónéhány mérkőzéssel. A miértre kaptunk választ a honi szövetség főtitkárától, Kovács Zoltántól.
- Mindennek előtt a válogatott. Hová tűnt a versenynaptárból három Eurotour-forduló? Az elmúlt két évben négy fordulóban indultunk szezononként, ráadásul az egyiket ezek közül itthon rendeztük. Mi lesz a nemzeti csapattal, megint csak úgy a bajnokságból beesünk a vb-re?
- Az olimpiai selejtező miatt borul egy kicsit a naptár az utóbbi évekhez megszokotthoz képest - kezdi Kovács. - A selejtezőket november-februrár között játsszák, szerte Európában. Így csak két fordulót rendeznek, de ezekből egyet lemondtunk.

Finn és szlovák élcsapat edzőmeccsel hazánkban

A hétvégén Magyarországra látogat a finn Extraliga tavalyi negyedik helyezett csapata a HPK Haamelina, valamint a szlovák Extraliga ezüstérmese, a HKM Zvolen. Előbbi mindkét magyar élcsapattal megmérkőzik és összeméri erejét a szlovákokkal is. Pikantériát ad utóbbi gárda szereplésének, hogy szakvezetője a fehérváriak és a válogatott volt szövetségi kapitánya, Jan Jasko, míg a csapattal edz válogatottunk alapembere, az újvárosi Ladányi Balázs, aki gólokat lőtt legutóbbi találkozóikon és a szlovákok a szerződtetésével kacérkodnak. A három találkozóra a belépés ingyenes.

Program:
Augusztus 27. (péntek), Székesfehérvár: Alba Volán–Haameliina 18.00
Augusztus 28. (szombat), Székesfehérvár: HKM Zvolen–Haamelina 18.00
Augusztus 29. (vasárnap), Dunaújváros: DAC–Haamelina 18.00
- Miért?
- Decemberben Ukrajnába kellett volna utaznunk. Ez tavaly sem jött be, így annak tapasztalatai miatt lemondtuk az azon való szereplést. A játékosoknak a fárasztó őszi szezont követően fizikailag is megterhelő volt a sok utazás, nem beszélve annak egyéb kellemetlen velejárójáról. Elveszetek a csomagok, gond volt a szállással és az ellátással is. Ez nem hiányzik a fáradt játékosoknak Karácsony tájékán.
- Mi marad akkor felkészülés címén a válogatottnak?
- Szeptember első hétvégéjén Székesfehérvárott rendezzük meg az Eurotour egyetlen, magyar érdekeltségű fordulóját, vendégül látjuk a dánokat - csapatukban tizenkét világbajnoki résztvevővel érkeztek meg -, a norvégokat és a horvátokat. Ezen kívül 2005 februárjában igazi sztárcsapatokat látunk vendégül. Érkezik a kanadai és a szlovák gárda, velük már megütköztünk tavaly és negyedikként jön még egy stabil világbajnoki résztvevő, a német nemzeti együttes. Még egyelőre nincs eldöntve, hol rendezzük meg ezt a tornát, de az Astra Zeneca-csarnok nagyon esélyes befutónak tűnik.
- Az Interligában egy év után visszaáll a szlovén-horvát-magyar alapcsapat. Az első szezont követően az osztrákok váltak ki, a tavalyit követően pedig a négy lengyel gárda vált ki. Az osztrákoknak alacsony volt a színvonal, de mi bajuk volt a lengyeleknek?
- A bajnokságuk alapszakaszába betettek két fordulót, így annyira szoros lett a versenynaptáruk, hogy fizikailag nem fért bele nekik az Interliga, egyszerűen nem volt szabadnapjuk. Anyagilag bírták volna és szakmailag ő is indokoltnak érezték, hogy részt vegyenek, de ennek megvalósítása most rajtuk kívülálló okok miatt akadályokba ütközött. Így hat csapat indulhat a 200405-ös bajnokságban: három szlovén, egy horvát, valamint két magyar.
- Dunaújvárosban rendeződni látszik a klub anyagi háttere, sőt, svéd szakemberekkel erősítettek. Hosszútávra oldódtak meg a gondjaik vagy csak rövidtávra?
- Egyelőre nem tudni, ugyanis nem tájékoztatták a szövetséget, hogy milyen fokú ez a támogatottsága a névadó főszponzoruknak. Ettől függetlenül úgy tűnik számunkra, hogy rendeződtek a sorok, mármint anyagilag, mert szakmailag Ladányi Balázs esetleges eligazolásával igen nagy űr keletkezhet, amelyet igen nehéz lesz pótolni.
Legfrissebb hírek

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
6 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
7 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
15 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
25 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája