NHL: Közel a megegyezéshez

Vágólapra másolva!
2004.12.10. 21:38
Címkék
Nyolcvanöt napnyi várakozás és 382 alapszakasz-mérkőzés törlése után úgy tűnik, sikerül közös nevezőre jutniuk az NHL játékosainak és a klubtulajdonosoknak a hónapok óta húzódó bérvitában. A felek arra az elhatározásra jutottak, hogy a hokisok fizetését 24 százalékkal csökkentik, és ezzel az első esztendőben körülbelül 270 millió, három év alatt pedig 600 millió dollárt lehet spórolni. Ha lesz bajnokság, akkor vélhetően január végétől június közepéig tartanak a küzdelmek.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
16 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
16 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
16 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
17 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
18 órája
Ezek is érdekelhetik