NHL: végső ajánlat a ligától, az utolsó határidő ma lejár

Vágólapra másolva!
2005.02.16. 01:49
Címkék
Megtette végső ajánlatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) a játékosuniónak, és tengerentúli idő szerint szerda délelőtt 11 óráig adott időt, hogy a hokisok érdekképviseletét ellátó szervezet elfogadja azt - jelenti az AP amerikai hírügynökség.

Az NHL végső javaslatában 40 millióról 42 millió dollárra emelte fel a fizetési plafon összegét. Amennyiben a játékosszakszervezet ezt is visszautasítja, két órával később kihirdetik, hogy elmarad az NHL teljes idénye. Az erről szóló írásbeli tájékoztatást Gary Bettman ligalenök (képünkön) küldte el levélben Bob Goodenownak, a játékosunió ügyvezető igazgatójának.

"Ez az ajánlat nem felhívás egy újabb tárgyalásra, ahhoz már túl későn van - írja Bettman. - Ez az utolsó erőfeszítésünk, hogy olyan megállapodás szülessen, amellyel a játékosok és a klubok is kiegyeznek. Már nem lehetünk rugalmasak, további egyeztetésekre nincs idő."

Az unió legutóbb 52 millió dollárban határozta meg azt a minimum összeget, amelyet fizetési plafonként elfogadhatónak tart, az NHL ajánlata ennél tízmillióval kevesebb - értesült az AP egy neve elhallgatását kérő informátortól.

Gary Bettman már hétfőre össze akarta hívni azt a sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette volna: a szezon elmarad. A mostani levelében viszont úgy fogalmaz: "Remélhetőleg ezt a sajtótájékozatót nem kell majd összehívni."
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
4 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
6 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
8 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
9 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
10 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
11 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
11 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
11 órája
Ezek is érdekelhetik