Újpesten nem a három pont kell

B. M.B. M.
2005.02.24. 14:50
Címkék
Azok után, hogy kedden a sűrű havazás miatt elmaradt a Kisstadionba tervezett FTC-UTE jégkorongmérkőzés a Borsodi Liga rájátszásában, a szövetség tegnap úgy határozott, az elmaradt meccset március 6-án pótolják. Ezt azonban az újpestiek nem fogadták el, sőt.
A hó tehet mindenről (fotó: Németh Ferenc)
A hó tehet mindenről (fotó: Németh Ferenc)
A hó tehet mindenről (fotó: Németh Ferenc)
A hó tehet mindenről (fotó: Németh Ferenc)
A hó tehet mindenről (fotó: Németh Ferenc)
A hó tehet mindenről (fotó: Németh Ferenc)
A lila-fehérek szerdán este panasszal éltek a Magyar Jégkorongszövetségnél (MJSZ) az újrajátszás elrendelése miatt, és azt kérték, rendezésbeli hiányosságok miatt a mérkőzés három pontját a szövetség 5-0-ás gólkülönbséggel az ő javukra írja jóvá.

Az eset előzményeihez tartozik, hogy a szövetség eredetileg nem engedélyezte, hogy a csapatok nyitott pályán rendezzenek bajnoki összecsapást, majd mikor a zöld-fehérek anyagi okokból kiszorultak az AstraZeneca-csarnokból, mégis megtarthatták hazai meccseiket a Kisstadionban. A két NHL-játékos, Rob Niedermayer és Jason Strudwick érkeztével azonban a Ferencváros visszaköltözött a 2100 fős káposzásmegyeri csarnokba, és csak a nagy érdeklődésre és a várható bevételekre való tekintettel akarták az örökrangadót újból Zuglóba vinni, ahol a hóesés ellenére négyezren lettek volna kíváncsiak a meccsre.

Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára kérdésünkre elmondta: az elnökség novemberi döntésekor engedélyezte a Ferencvárosnak, hogy a mérkőzéseit mégiscsak nyitott pályán játssza le. Ez a döntés most is érvényben van, a zöld-fehérek tehát bármelyik mérkőzésüket, így az UTE ellenit is játszhatják fedetlen pályán - ez alapján az Újpestiek beadványának oka nehezen érthető.

Azonban mint Jóós Zoltántól, a lila-fehérek szakosztályvezetőjétől megtudtuk, szerintük a probléma gyökere másutt keresendő. Semmilyen hivatalos értesítést nem kapott ugyanis az UTE arról, hogy a Ferencváros a Kisstadionba vitte a keddi meccset, így ők tulajdonképpen a sajtóból tudták meg, hová is kell menniük játszani. Az elmaradt találkozó új időpontjáról sem egyeztetett velük az égvilágon senki, a szövetség ultimátumszerűen kijelölt időpontját pedig szakmai okok miatt nem tudják elfogadni. Ráadásul ezek után az ő kompromisszumképtelenségükről írt a sajtó, amit végképp sérelmesnek találtak - hiszen senki nem kereste meg őket.

Szavazás

Ki nyeri az idei jégkorong-bajnokságot?

"Újpesten tudatos, előre megtervezett szakmai munka folyik, az edzők a mérkőzések időpontjának megfelelően készítik fel a gárdát. Ráadásul a juniorcsapatunk versenynaptárát is figyelembe kell vennünk, így nem felel meg nekünk bármilyen időpont" - mondta a szakosztályelnök. Szerinte a versenykiírás módosításáról a két klubnak kellene megegyeznie. A beadvány sorsa tulajdonképpen másodlagos: Joós Zoltán megerősítette, hogy az inkább egy eszköz annak elérésére, hogy végre az újpestiek véleményét is figyelembe vegyék. ---- H ---- H
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája