Jégkorong: Kanada helyett Oroszország?

Vágólapra másolva!
2005.02.25. 13:41
Címkék
Az előzetes tervek szerint április 26-án a debreceni Divízió I-es vb-n már végző magyar jégkorong-válogatott az ausztriai vb-re készülő kanadai nemzeti csapattal mérkőzött volna meg a Papp László Budapest Sportarénában. Erre tettek ígéretet tavaly a juharleveles vendégek, amit idei látogatásuk alkalmával februárban meg is erősítettek.

Ám a sors valószínű közbeszól. A kanadaiak két edzőmeccset szeretnének játszani a vb előtt, az egyik már foglalt - április 28., a csehekkel Prágában -, ám az NHL-szünet miatt mind szakmailag, mind üzletileg jelentősen felértékelődött kanadai válogatottnak nem igazán partner a magyar gárda. Annál inkább az ugynacsak vb-résztvevő német együttes, amely szakmai és pénzügyi kondíciókban is "rá tud ígérni" a magyar ajánlatra.

Bár hivatalos lemondás még nem érkezett, a lehetőség még adott, a sportág magyar illetékesei kénytelenek lesznek azt tudomásul venni. A háttérben éppen ezért már meg is kezdték a tárgyalásokat egy ugyancsak vb-résztvevő váogatottal, egy esetleges edzőmérkőzés létrejöttéről.

A svédeknek azonban nem jó az időpont, míg a finnek a dánokkal meccselnek. Az oroszok viszont másnap, április 27-én Szlovéniában játszanak, így elméletben nekik akár meg is felelhetne egy mérkőzés az azt megelőző napon.

És hogy miért pont Budapesten?! Miért ne!?


Az NSO ajánlja:

Divíziós vb-k, 2005

60. világbajnokság, Ausztria, 2005, órarend
Negyeddöntők, helyosztók - órarend
Jegyárak

Jégkorong-lexikon

Szavazás

Jégkorong vb, Ausztria: ki lesz a bajnok?

Legfrissebb hírek

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
14 perce

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
18 perce

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
45 perce

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
1 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
1 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2 órája

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
7 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik