Jégkorong, vb: gólzáporos cseh és finn győzelem

2007.04.29. 16:51
Címkék
A Moszkvában zajló 71. jégkorong-világbajnokságon a csoportkör második fordulójában gólzáporos győzelmet aratott a cseh és a finn együttes. Előbbiek az osztrákokat, utóbbiak a dánokat verték.

A csehek nem voltak egy súlycsoportban ellenfelükkel, hiszen rögtön a kezdést követően beszorították az osztrákokat a saját térfelükre, de még inkább harmadukba. A negyedik percben emberelőnyös szituációban megszerezték a vezetést, majd hat perccel később megduplázták az előnyüket.

A második harmadban 0-3-nál szépítettek az osztrákok, kihasználva egy emberfórt. A két csapat között viszont akkora volt a különbség, hogy öt a négy ellen is kiegyenlített volt a játék.

Szavazás

Melyik válogatott nyeri a vb-t?

Írja be az itt látható számot!
A harmadik harmadban három gólt lőve állították be a végeredményt a csehek, akik a fehéroroszok elleni hatgólos sikert követően ezúttal is biztos győzelmet arattak és jutottak máris a középdöntőbe. Az osztrákok eközben második vereségüket szenvedték el, gólarányuk mínusz tíz.

Ugyancsak a tizenkettő között vannak a dánokat néggyel verő finnek. Az északi "rangadón" a finnek szereztek vezetést, miután 26 másodperc alatt gólra váltottak egy fórt.

A dánok nem késtek sokat a válasszal: ők is öt a négy ellen voltak eredményesek, nekik 17 másodperc is elég volt az egyenlítő találat megszerzéséhez.

A bedühödött finnek aztán két gólt vágtak még az első harmadban, újabb egyet a másodikban, így a hajrát már nyugodtan várhatták. A dánok 1-6 után végül egy akciógólt is lőttek, beállítva a végeredményt.

A dánok nulla ponttal, mínusz 12-s gólaránnyal állnak a második mérkőzésük után.

MOSZKVA, 71. VB, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ:

B-CSOPORT:
Csehország – Ausztria 6-1 (2-0, 1-1, 3-0)
G.: Sykora 4., Hlinka 11., 49., Caslava 32., Barinka 45., Marek 56., ill. Divis 38.

D-CSOPORT:
Finnország – Dánia 6-2 (3-1, 1-0, 2-1)
G.: Nummelin 8., 19., Koivu 15., Peltonen 24., Berg 42., Hentunen 51., ill. Damgaard 13., Kjaergaard 55.)

Legfrissebb hírek

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
11 perce

Vége, nyertek a skótok!

Foci vb 2026
36 perce

McGinn gólja döntött Bostonban, 36 év után nyert világbajnoki meccset Skócia

Foci vb 2026
41 perce

Arda Güler ott van, Kenan Yildiz viszont kimaradt az ausztrálok elleni török támadósorból – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
47 perce

Joseph a pályán, bemutatkozik az NB I

Foci vb 2026
57 perce

Vonulnak a törökök is

Foci vb 2026
1 órája

Már hangolnak az ausztrál drukkerek a törökök elleni meccsre Vancouverben

Foci vb 2026
1 órája

Szünetben vezetnek a skótok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik