Jégkorong ob I: a Miskolc a Volánt, a Dunaújváros az FTC-t verte

2008.02.01. 21:40
Az élvonalbeli jégkorong-bajnokság alapszakaszában a Miskolc és a Dunaújváros is hazai pályán nyert. Előbbiek hat góllal verték az Alba Volánt, utóbbiak néggyel a Ferencvárost.
A Jegesmedvék már a 22. másodpercben vezetést szereztek, és végig lendületben maradva ilyen arányban is rászolgáltak a sikerre. Ritkaság, hogy egy csapat féltucat gólt lő és egyet se kap, most ez is megtörtént.Nagyszerűen kezdett a Dunaújváros a Ferencváros ellen, 11 perc játék után háromgólos vezetésre tett szert. Ám a vendégek nem adták fel, még az első játékrészben szépítettek, sőt a másodikban szorosabbá is tudták tenni a mérkőzést.

OB I, ALAPSZAKASZ:

MISKOLCI JEGESMEDVÉK - ALBA VOLÁN 6-0 (1-0, 3-0, 2-0)
Miskolc, 300 néző. V: dr. Nyeste, Babics (szlovák), Mayer, Wolf
MISKOLC: PÁL – Hornák, LÁDA P. 1, KOCSIS (3), URBÁN (2), BÉRES 3, Nagy G., Vorobel, Popovics (1), SIKE 1, Kállai (1), Láda B. (1), Budai, Rusznyák, Karcsák 1, Egri, Kis A., Lukács, Dányi, Csaba M., Duschek (kapus). Edző: Jan Faith
ALBA VOLÁN: Becze – Kiss-Juhász, Somogyi, Feil, Németh Á., Tóth A., Maklári, Horváth D., Németh P., Barabás, Rajz, Borostyán, Balogh, Rocanov, Harmati, Szűcs, Ozsváth, Németh N., Kész (kapus). Edző: Kóger István
Kiállítások: 18, ill. 28 perc+10 perc fegyelmi (Tóth A.)
MESTERMÉRLEG
Jan Faith: Végre úgy nyertünk, hogy nem kellett sokat idegeskednünk és küszködnünk. Sokszor kerültünk emberelőnyös helyzetbe, s ezeket sikerült is jól kihasználnunk.
Kóger István: Gratulálok a miskolciaknak, sokkal nagyobb akarással játszottak, és ezúttal bírói segítség nélkül is nyertek volna.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK-EXTRA.HU - FTC- ÉRSEKÚJVÁR 6-2 (4-1, 0-1, 2-0)
Dunaújváros, 500 néző. V: halassy, Kincses, Abonyi, Nagy A.
DUNAÚJVÁROS: FERJO - Vargyas, SEKULA, Klacansky 1, Foltín 1 (1), Peterdi (1), Jobb, HEGYI Á. 1, Borsos (1), Galanisz (2), SZILASSY 1, LENCSÉS (1), ERDÉLYI, Azari (1), MAGOSI 1 (1), Mestyán, Pozsgai, Hüffner, Kiss Á., Jonkl (1), Horváth G. 1. Edző: Vladimir Matejov
FERENCVÁROS: SÁJEVICS - Nagy L., Bontovics, Jánosi (1), Hoffmann (1), FEGYASEV 1, Székely Mádai (1), SERDÜLT, KISS G. (1), SCHELLIN, Buzás, Vígh, Kling, Krisztu 1, Nyerges, Szappanos, Molnár Á., Simon D. Edző: Pindák László
Kiálíltás: 27 + végleges fegyeli (Vladimir Matejov, Erdélyi), ill. 29 perc + 10 perc fegyelmi (Bontovics) + végleges fegyelmi (Bontovics)
MESTERMÉRLEG:
Vladimir Matejov: Nagyon jól kezdtünk, ám utána nem tudtunk komplett csapattal játszani, mert nem a csapatok alakították a mérkőzést.
Pindák László: 4-2-ig jól játszottunk, majd a zsűri alkalmatlansága és Magyarországon a négy játékvezető működésképtelensége irreálissá tette az eredményt.

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
2026.09.20. 23:03

Dibusz Dénes: Itt becsukott szemmel is érezni, merre jár a labda

Európa-liga
2026.09.17. 10:22

Martin O'Neill: Nem lesz könnyű ellenfél a Fradi

Európa-liga
2026.09.16. 18:01

Berke Balázs vezet Negóéknak az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.14. 14:27

„Tündérmese!” – a Como történelmi győzelmének sajtóvisszhangja

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:39

Isztambuli döntetlennel tért vissza a Roma a BL-be; iksz a PSV–Sahtaron is

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 20:45

De Bruyne a kritikusoknak: Nem tudom, mit vártok, én ez vagyok

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 14:45

Gabriel Jesus első barcelonai góljával beérte Rivaldót a BL legeredményesebb braziljainak listáján

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 12:47