Női jégkorong: a Vasas Mariborban kezdi a BEK-et
A magyar bajnok Vasas képviseli hazánkat a jégkorong BEK (EWCC ) küzdelmeiben, a Nemzetközi jégkorongszövetségben (IIHF) elkészítették a menetrendet és a sorsolást, adta hírül a honi szövetség honlapja. A piros-kékek az első körben a D-csoportban játszanak, méghozzá a szlovéniai Mariborban, a házigazdák mellett pedig az olasz Bolzano Eagles és az osztrák Sabres Vienna lesz az ellenfelük.
A csoportkör első fordulóját október 18–20. között rendezik meg, a második kör a finnországi Espooban lesz december 6–8. között. A döntőre 2014. március 14–16-ig kerül sor. A finálét a téli olimpia miatt tették át márciusra. Nagyon sok csapat jelentkezett rendezőnek, többek között a Vasas is a káposztásmegyeri Jégpalotával.
Az EWCC történetében eddig mindig indult magyar klub, tavaly a Budapest Stars, előtte két évig az UTE-Marilyn, 2008–2009-ben az FTC Budapest, a legelső alkalommal, 2007–2008-ban pedig az UTE-Marilyn. Eddig egyik magyar csapat sem jutott túl az első körön.
Legfrissebb hírek

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz
Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben
Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását
Jégkorong
2024.06.24. 09:57
Ezek is érdekelhetik





