Jégkorong: Széligék legyőzték Vasékat a Szuperkupa-meccsen

Vágólapra másolva!
2013.09.09. 09:46
Szélig Viktor jégkorongklubja, a Briancon igazi kupacsapat lett: a  tavasszal a Rouen ugyan kiejtette a bajnokság elődöntőjében, előtte viszont februárban a Bercy-sportcsarnokban Francia Kupa-győztes lett, és most a „bajnokok mérkőzését” is megnyerte, a Szuperkupa-mérkőzésen visszavágott a Rouennak.

„Nagyon örülünk a győzelemnek, mert sokat készültünk – mondta Szélig, miközben zötykölődött vissza Briancon felé. – Marseille-ig repültünk Brestből, onnan viszont buszozunk, úgyhogy van időnk beszélgetni. Megmutattuk a mezőnynek, hogy számolni kell velünk, nagyon úgy tűnik, tényleg kupacsapat lettünk. Hatvan perc alatt bármi megtörténhet, és nagyon jó napot fogtunk ki.”

Bizony, bár a második harmad derekán így is 2–2-re álltak a csapatok. Az 54. percben viszont harmadszor is megszerezte a vezetést a Briancon, amihez a végén hozzátett egy üres kapus találatot is, és 4–2-re győzött, avagy Vas János csapata hiába nyerte meg az összes edzőmérkőzését, az első tétmeccset elbukta.

„A pályán keveset találkoztunk, valahogy így jött ki a lépés – folytatta a tavaszi világbajnokság után a válogatottól visszavonuló Szélig. – Utána az öltözőfolyosón beszélgettünk, de ők siettek vissza Rouenba, úgyhogy nem volt sok időnk. De jó volt látni, főleg hogy mi nyertünk.”

Legfrissebb hírek

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
2025.09.12. 13:37

Érzelmek, ütközések közelről – hokimeccs más szemszögből

Jégkorong
2025.09.06. 16:44

Olaszország vár a víz alatti hokiválogatottra a negyeddöntőbe jutásért

Egyéb csapat
2025.08.21. 11:06

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2025.08.20. 11:16

Az Egyesült Államok az első döntős a hoki-vb-n

Jégkorong
2025.05.24. 16:48

Jégkorong-vb: továbbra is nyeretlenek a norvégok a magyar csoportban

Jégkorong
2025.05.16. 23:00

Szélig Viktor: A vb-n agresszív, vagány hokit fogunk játszani

Jégkorong
2025.04.30. 17:34

Nagy Attila: Történelmi hoki-vb előtt állunk

Jégkorong
2025.04.27. 11:20
Ezek is érdekelhetik