Jégkorong MK: hét csapat nevezett, március végén döntő

Vágólapra másolva!
2014.02.19. 11:02
Hét csapat nevezett a jégkorong Borsodi Magyar Kupára, amelynek négyes döntőjére március végén kerül sor Miskolcon.

A magyar szövetség szerdai bejelentése szerint a címvédő Sapa Fehérvár AV19 és a házigazda Miskolci Jegesmedvék mellett a Dab.Docler, a Debrecen, a Ferencváros, az UTE és a Vasas jelentkezett az MK-ra.

A fehérváriak és a miskolciak kiemeltek, és az lesz a Dunaújváros is, ha bejut a Mol Liga döntőjébe. Ennek függvényében a selejtezőből egy vagy két gárda jut tovább.

A március 28-29-30-i négyes döntőben körmérkőzések lesznek.
A kupagyőztes 1 millió, a második 500 ezer, a harmadik 250 ezer, a negyedik 155 ezer forint pénzdíjban részesül.

A selejtező párosítása:
Debrecen–UTE
Debrecen-FTC
Vasas–FTC
Vasas–UTE
UTE–FTC
Vasas–Debrecen

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Jégkorong MK: a DVTK is elődöntős

Jégkorong
2026.01.07. 21:40

Jégkorong MK: a FEHA19 ledolgozta négygólos hátrányát, és elődöntős

Jégkorong
2026.01.06. 21:48

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
2025.12.28. 20:28

Jégkorong MK: előnybe került a DEAC

Jégkorong
2025.12.17. 22:09

Női Négy Nemzet Tornája: alulmaradtunk a házigazda franciákkal szemben

Jégkorong
2025.12.12. 22:13

Jégkorong NEK: a magyar válogatott legyőzte a házigazda franciákat

Jégkorong
2025.11.08. 22:10
Ezek is érdekelhetik