Hoki: magyar felmenőkkel rendelkező cseh Fehérváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.11. 15:34
A magyar felmenőkkel rendelkező cseh támadó, Marek Györi a következő szezontól a Mol Ligában szereplő Fehérvári Titánokat erősíti – írja a klub hivatalos honlapja.

A 21 éves támadó az előző szezont az Orli Znojmo csapatában töltötte, ahol 36 mérkőzésen 5 pontot szerzett. A 183 centiméter magas, 90 kilogramm súlyú Györi korábban cseh utánpótlás-csapatokban, valamint EBEL-es bemutatkozása előtt néhány mérkőzés erejéig a cseh harmadosztályban játszott.

„Fontos volt számomra, hogy egy olyan klubhoz igazoljak, ahol van EBEL-csapat. Beszéltem korábban Székesfehérváron játszó játékosokkal, akik ajánlották a klubot és nagyon örültem az együttes megkeresésének. A családom és az ügynököm is egyetértettek, hogy remek lehetőség ez számomra. A szurkolókat már ismerem, tudom, mennyire jó a hangulat Székesfehérváron. Az első külföldön töltött évemben szeretnék keményen dolgozni, fejlődni játékosként és emberként is. Tudom, hogy sok fiatal játékos van a Mol Ligában, akik jól képzettek, így jó mérkőzéseket várok" – mondta a cseh állampolgársággal, de magyar felmenőkkel is rendelkező játékos.

Kóger István, a Fehérvári Titánok vezetőedzője hasznos játékosként írta le az érkező támadót: „Ő egy magyar gyökerű fiatalember, akinek jók a méretei, ráadásul jobb kezes, ami hasznos lehet több pozícióban is. A játékos már rendelkezik EBEL-tapasztalattal, és úgy gondolom, hogy hosszú távon nálunk is megállja majd a helyét. Györi egy magasabb hokikultúrából érkezik hozzánk, így fiatal kora ellenére azt várom tőle, hogy példát mutasson a csapat tagjai számára mind a jégen, mind a jégen kívül az öltözőben."

A játékos azt is elárulta, mi köti őt Magyarországhoz: „A nagyapám Magyarországon született, de sajnos csak pár szót tudok magyarul, mint a »szia«, »köszönöm« vagy »hogy vagy?« A jövőben azonban szeretnék megtanulni magyarul"

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Fehérvártól távozó Andrew Sarauer az EBEL-ben szereplő Villachnál folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Jégkorong Magyar Kupa: a címvédő és a DVTK kezdi a négyes döntőt

Jégkorong
2026.01.20. 13:45

Dunaújvárosban hosszabbítás után nyert a magyar bajnok BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.16. 20:49

Jégkorong: Nagy Dominik felnőtt a feladathoz a Hydro Fehérvárban

Utánpótlássport
2026.01.08. 18:53

Klubtörténeti tett a fehérvári akadémistáktól

Jégkorong
2026.01.08. 18:35
Ezek is érdekelhetik