Még jókor – Kohán Gergely jegyzete

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
2017.12.27. 23:29
A Fehérvár menesztette francia edzőjét
Hannu Järvenpää lett a Fehérvár AV 19 vezetőedzője
A Fehérvár menesztette francia edzőjét
Hannu Järvenpää lett a Fehérvár AV 19 vezetőedzője

Néhány héttel ezelőtt egy Székesfehérvárhoz és az ottani sportélethez ezer szállal kötődő kollégám terjedelmes publicisztikát közölt ezen oldalpáron. Soraiból leginkább az elkeseredettség érződött ki a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának újbóli – nincs erre szebb szó – vergődése nyomán. Az írás két esemény között nagyjából félúton jelent meg: a tavalyi történelmi mélypont után újfent az osztrák bázisú liga, az EBEL utolsó helyén tanyázó Volánnál akkor már – Szélig Viktor klubmenedzser szavaival élve – túl voltak a pánikgomb megnyomásán, de csak néhány héttel később váltak meg Benoit Laporte vezetőedzőtől.

A lépés elkerülhetetlen volt. A legutóbbi szezon csúfos végkimenetelét még csak-csak rá lehetett fogni arra, hogy Laporte-nak esélye sem volt csodát tenni egy olyan csapattal, amelyet „beugróként” kapott meg elődjétől, a nyári felkészülés végén a kanadai szövetséghez lelépő Tyler Dietrichtől (lábjegyzet: az vesse rá az első követ, aki nemet mondott volna egy hasonló horderejű ajánlatra!), viszont ebben az idényben a saját maga választotta, papíron minőségi légiósokkal volt képes ugyanerre az eredménytelenségre.

Azóta megint csak történt egy s más. Az „Ocskay-éra” után nem könnyű örökséget átvevő új klubvezetőség jó érzékkel visszahozta a Rob Pallin kirúgása után Fehérváron rövid ideig már dolgozó Hannu Järvenpäät (halkan jegyezzük meg: el sem kellett volna engedni anno), a finn szakember pedig kezdi is gatyába rázni a társaságot. Regnálása alatt hét meccséből haton pontot szerzett, négyet megnyert, karácsony másodnapján pedig óriási szezoncsúcsot, nyolc gólt ajándékozott szokás szerint telt házas közönségének a sokáig az egy-két lőtt gólért is megizzadó Volán.

Úgy tűnik tehát, a váltás még időben jött, és valami elindult – ennek remélhetőleg az alapszakasz legfontosabb szakaszában adja majd bizonyságát a magyar hoki zászlóshajója.

Legfrissebb hírek

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44