A KMH közösségi oldalának közleménye szerint a klub és az Erste Liga ezüstérmese szándéknyilatkozatot írt alá és nyújtott be a magyar szövetségnek, amelyben rögzítették, hogy a 2018–2019-es szezonban „KMH-DVTK Jegesmedvék” néven közös csapatot indítanak a sorozatban.
„Célunk, hogy a szlovák Extraligába készülő DVTK farmcsapataként minél több, az utánpótlásból kikerülő fiatal játékosnak nyújtsunk lehetőséget. A hazai mérkőzéseinket a budapesti Tüskecsarnokban fogjuk játszani” – szól a kommüniké.

Szita Donát sérülései miatt a visszavonulás mellett döntött

Ötszörös magyar bajnok érkezik a debreceni hokicsapatba

Erste Liga: ötszörös bajnok csatárt igazolt a DEAC

Erste Liga: Nagy Krisztián visszatért a magyar bajnokhoz

Erste Liga: a címvédőtől igazolt a Brassó