Visegrádi Kupa: hiába szerzett vezetést, kikapott és kiesett az FTC

2019.10.29. 20:21
null
Nem sokon múlott Némethék továbbjutása (Fotó: Facebook.com/fradihoki)
Egy nappal az Újpest elleni győztes bajnokit követően az FTC-Telekom jégkorongcsapata a Visegrádi Kupában már nem tudott győzni: a cseh HC Poruba otthonában 5–2-es vereséget szenvedett, így nem került be a sorozat elődöntőjébe.

A két héttel ezelőtti odavágón a Ferencváros már a hetedik másodpercben megszerezte a vezetést a Poruba ellen, ám ezúttal nem sikerült hasonlóan gyors villámgóllal indítaniuk a zöld-fehéreknek: Tóth Renátó passza után Tóth Richárd „csak” a 18. percben juttatta vezetéshez a Ferencvárost.

További különbség volt az „odavágóhoz” képest, hogy míg két hete gól nélkül zárult a középső játékrész, ezúttal nem, és ennek a ferencvárosiak kevésbé örülhettek: a csehek a középső 20 percben háromszor is betaláltak Arany Gergely kapujába.

A záró harmadban aztán hamar szépített az FTC, Myles Fitzgerald gólja után ismét elérhető közelségbe került a zöld-fehérek számára a továbbjutás, ám tíz perccel a vége előtt a csehek visszaállították a kétgólos különbséget, majd fél perccel a vége előtt üres kapus találattal bebiztosították a továbbjutásukat.

JÉGKORONG
VISEGRÁDI KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Torax Poruba (cseh)
–FTC-Telekom 5–2 (0–1, 3–0, 2–1).
Gólok: Obdzrálek, Dundácek, Husák, Slavík, Hlinka, ill. Tóth Richárd, M. Fitzgerald.
Továbbjutott: a Poruba, 6–4-es összesítéssel

Az elődöntőbe jutott a Poruba mellett a Jastrzebie (lengyel), a Katowice (lengyel) és a Nitra (szlovák).

Legfrissebb hírek

Tíz játékossal hosszabbított a Ferencváros BL-ezüstérmes vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.08.05. 11:43

ICEHL: a keret utolsó helyéért küzdhetnek a FEHA19 fiatal tehetségei

Jégkorong
2026.08.04. 08:29

Erste Liga: Nagy Krisztián visszatért a magyar bajnokhoz

Jégkorong
2026.08.03. 16:25

ICEHL: hosszabbított ponterős svéd hátvédjével az FTC

Jégkorong
2026.07.27. 14:41

Férfi vízilabda: Dubrovnikba igazolt a Fradi magyar válogatottja

Vízilabda
2026.07.14. 16:36

Ortenszky Tamás: Mindenképp szeretnénk rájátszásba jutni

Jégkorong
2026.07.13. 08:09

Mattyasovszky Gergellyel hosszabbított az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
2026.06.29. 18:34

Ötödikként zárt a Ferencváros női vízilabdacsapata az európai rangsorban

Vízilabda
2026.06.25. 12:54