Jégkorong: együttműködés a DVTK és a HIFK között

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 18:36
null
Egri István (balra) és Kimmo Sirviö tájékoztatta a sajtó képviselőit a tető alá hozott megállapodásról (Fotó: Simon Dániel)
A finn jégkorong egyik legnagyobb hagyományú klubjával, az 1897-ben alapított, hétszeres bajnok IFK Helsinkivel kötött szakmai megállapodást a DVTK Jegesmedvék, amely ezt „szentesítendő” hét végén nagyszabású utánpótlástornát rendez a miskolci jégcsarnokban.

 

A szerdai, finn nagykövetségen rendezett sajtóeseményen Egri István klubelnök és a torna névadó szponzora, egyben az együttműködést tető alá hozó Vipassana 13 ügynökség tulajdonosa, Kimmo Sirviö elmondta, legalább hároméves időtávra terveznek, a DVTK így a sportági nagyhatalomnak számító finnek szakmai segítségével szeretné elindítani és megvalósítani új szemléletmódját, a saját nevelésű, a klub utánpótlásából kikerülő fiatalokból álló hazai mag megteremtését – ehhez megfelelő alapot adhat a nemzeti akadémiastátusz tavalyi elnyerése.

A folyamat első lépéseként csütörtöktől vasárnapig rendezik meg az I. Vipassana DVTK Ice Hockey Cup elnevezésű nemzetközi utánpótlástornát, melyen a négy kiemelt magyar akadémia – az Újpesti JA, a Budapest JA, az Ifj. Ocskay Gábor NJA és a házigazda DVTK Jegesmedvék akadémiája – mellett illusztris külföldi vendégek vesznek részt: a HIFK mellett a Red Bull Salzburg, a HC Kosice és a HC Hvezda Praha U16-os csapatai.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Jégkorong MK: a DVTK is elődöntős

Jégkorong
2026.01.07. 21:40

A FEHA19 megszakította az Újpest győzelmi sorozatát az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.04. 19:11

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Erste Liga: jelentős ICEHL-rutinnal érkezik kanadai csatár a DVTK-hoz

Jégkorong
2026.01.01. 17:20
Ezek is érdekelhetik