Jégkorong: Sofron István a Csíkszereda játékosa marad

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 09:44
null
Sofron István hosszabbított a Csíkszeredával (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar válogatott Sofron István az SC Csíkszereda jégkorongcsapatának játékosa marad – írja az MTI.

A csíki klub tájékoztatása alapján a támadóval újabb egy évre szóló megállapodást kötöttek. Sofron a közmédiának elmondta: már az előző szezon végén megvolt a szándék a közös folytatásra mindkét fél részéről, viszont azt is mérlegelnie kellett, hogy a nagy távolság és az utazások miatt sokat volt távol a családjától.

„Végül arra jutottunk, hogy az a sok élmény és pozitív energia, amit itt kaptunk, az nagyon sokat adott, és jó lenne még egyszer átélni. Akár a bajnoki címeket tekintve, vagy azt a hangulatot, amit a Vákár-csarnokban a szurkolók teremtettek nekünk. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy évet még mindenképpen bevállalunk” – nyilatkozta.

Hozzátette: voltak megkeresései más kluboktól az Erste Ligából, illetve külföldről is, ők viszont a családban inkább azon gondolkodtak, hogy szülőként miként tudják megszervezni az életüket még kevesebb utazással és még több együttléttel.

Sofron egy évvel ezelőtt szerződött szülővárosa csapatához, amellyel megnyerte az Erste Ligát és a román bajnokságot is. Az Erste Liga alapszakaszában 36 mérkőzésen 22 gól és 27 gólpassz volt a mérlege, míg a rájátszásban 15 találkozón 20 pontot (6 gól, 14 gólpassz) termelt.

Legfrissebb hírek

A Csíkszereda bejelentette Tajti Mátyás szerződtetését

Minden más foci
14 órája

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
2026.02.05. 09:52

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
2026.02.04. 16:55

Távozik a Csíkszereda középső védője – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 12:56

Szakadó hóban kapott ki a Csíkszereda Bukarestben

Minden más foci
2026.02.01. 21:03

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53
Ezek is érdekelhetik