Erste Liga: a BJA HC a Rocky IV.-ből merített erőt a Gyergyó legyőzéséhez

P. V.P. V.
2023.01.23. 08:11
Három perc alatt három gólt lőve fordította meg kétgólos hátrányból a Gyergyó elleni rangadót a BJA HC a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. A 3–2-es siker után az egyenlítő gól szerzője, Nagy Krisztián, illetve a sérülése után a kapuba visszatérő Kornakker Dániel értékelt az NSO Tv-nek.

Az alapszakasz elsőségért versenyt futó két csapat az idei negyedik összecsapását játszotta egymással, s eddig a BJA HC-nek nem termettek pontok, ez volt az első alkalom, hogy ők hagyták el győztesen a jeget.

„Nemrég érkezett meg hozzánk az új játékosunk, akit Ivannak hívnak (Ivan Vorobjov – A szerk.), én pedig előszeretettel nevezem őt Ivan Dragónak – akit a Rocky IV.-ben Dolph Lundgren formált meg. Ebben a részben mondták Rockynak, hogy ő is csak egy ember, nem gép. Mivel már három mérkőzést veszítettünk ebben az évadban a Gyergyó ellen, mi is kicsit úgy tekintettünk rájuk a negyedik meccs előtt, hogy ők is csak emberek, nem gépek, úgyhogy dolgoznunk kell, és kihozni magunkból a maximumot. Egy idő után úgyis kiegyenlítik a számlát a hokiistenek. Voltak velük szoros mérkőzéseink, amikor őket segítették hozzá a győzelemhez, ma mi nyertünk megérdemelten” – osztotta meg velünk Kornakker Dániel a háttértitkokat.

Videónkban a sérülése után ismét kezdőként védő kapussal – aki erre külön is kitér interjúnkban –, valamint az egyenlítő gól szerzőjével, Nagy Krisztiánnal sorra vesszük a győzelemhez vezető út legfontosabb momentumait.

ERSTE LIGA

BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC–GYERGYÓI HOKI KLUB (romániai) 3–2(0–1, 0–0, 3–1)

Vasas Jégcentrum,1290néző.V:Babic, Tóth R., Árkovics, Kis-Király
BJA HC:
Kornakker – Pozsgai, Szabó B. / Gőz, Garát (1) / Vorobev, Tóth Gergely – Culigin 1, Galoha (1), Djumics (1) / NAGY KRISZTIÁN 1 (1), Viikilä (1), Schlekmann 1 / Tóth R., Ritter, Szita / Ravasz, Weidemann, Molnár B.Edző:Kangyal Balázs
GYERGYÓ:
RINNE – Haaranen 1, Kozma Zs. / Fejes, Györfy / Imre, Marttinen / Todor – Bodó 1, B. ORBÁN (2), SYLVESTRE (2) / Sárpátki, Tranca, Vincze P. / Császár, Sándor-Székely, Szigeti / Bíró G., DiDiomete, Silló.Edző:Szilassy Zoltán
Kapura lövések:44–27
Gól – emberelőnyből:4/1, ill. 2/0
Legfrissebb hírek

Erste Liga: Jared Van Wormer marad Brassóban

Jégkorong
10 órája

„Lettország legendája” lett a Dunaújváros jégkorongcsapatának vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.04. 20:10

Erste Liga: négy játékosától is elköszönt a DEAC

Jégkorong
2026.06.02. 11:31

Erste Liga: Pozsgai Tamás a 12. idényét kezdi a magyar bajnoknál

Jégkorong
2026.06.01. 18:38

Erste Liga: Arany Gergely az újoncnál folytatja

Jégkorong
2026.05.27. 19:09

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
2026.05.20. 13:14

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
2026.05.20. 09:47

Kiss Dávid: Tudjuk, miről dönt a britek elleni meccs

Jégkorong
2026.05.19. 10:43
Ezek is érdekelhetik