Jégkorong: felfüggesztették a korábbi magyar kapitányt, Kevin Constantine-t

Vágólapra másolva!
2023.09.26. 08:54
null
Constantinte-t felfüggesztették (Fotó: Árvai Károly)
A kanadai top junior jégkorong-bajnokság egyik tagszervezete, a Nyugati Hoki Liga (WHL) felfüggesztette Kevin Constantine-t, a Wenatchee Wild vezetőedzőjét, a korábbi magyar szövetségi kapitányt a WHL-szabályok feltételezett megsértése miatt.

 

A WHL közleménye szerint azért döntöttek így, mert a liga bejelentésekre szakosodott független részlegéhez panasz érkezett Constantine magatartásával kapcsolatban. A rendelkezés értelmében a 64 éves szakember az ügy kivizsgálásáig nem léphet kapcsolatba a szervezet egyetlen tagjával sem, beleértve a játékosokat is.

A WHL játékos tanácsadó testülete is vizsgálódik a vádak miatt. A vizsgálat befejezését követően ez a testület jelentést nyújt be a WHL vezetőjének, aki ezután határoz a további fegyelmi intézkedésekről.

A közlemény kitér rá, hogy a Wenatchee Wild vezetősége, valamint a WHL fegyelmi ügyi illetékesei már találkoztak az érintett játékosokkal a helyzet kezelése miatt és hogy támogatást nyújtsanak nekik. A liga kiemelte: minden szükséges lépést megtesz, hogy megvédje a játékost és biztosítsa a WHL szabályzatának szigorú betartását. A vizsgálat zárultával a WHL újabb nyilatkozatot fog kiadni.

A Wenatchee eddig két bajnoki mérkőzést játszott a 2023–2024-es idényben, szombaton győzött, vasárnap kikapott, és ezt követően érkezett panasz az edzőről a WHL-hez.

Constantine júliusban, élő szerződése ellenére távozott a magyar férfi válogatott szövetségi kapitányi, valamint a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzői posztjáról családi okokra hivatkozva. Lépése teljesen váratlanul érte a magyar szövetséget és a fehérvári klubvezetést. Az NHL-es múltú amerikai tréner a Fehérvárt 2021, a férfi válogatottat pedig tavaly nyár óta irányította. Előbbivel 2022-ben döntőbe jutott az osztrák ligában, míg a nemzeti csapattal az idei elit-világbajnokságon szerepelt és együttesével még az utolsó meccsen is volt esélye a bennmaradásra, ám végül szétlövésben kikapott Ausztriától és kiesett.

Legfrissebb hírek

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
9 órája

Téli olimpia 2026, férfi jégkorongtorna – adatbank

Téli sportok
2026.01.27. 13:56

Jégkorong: Sofron István visszatér a magyar válogatottba

Jégkorong
2026.01.22. 13:07

Hosszabbítás után kikapott a listavezető otthonában a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.16. 22:12

Dunaújvárosban hosszabbítás után nyert a magyar bajnok BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.16. 20:49

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Jégkorong-évértékelő: a férfiválogatott és a Ferencváros is szintet lépett

Jégkorong
2026.01.07. 12:30

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
2025.12.27. 08:55
Ezek is érdekelhetik