Szilassy Zoltán: Meg szeretnénk ismételni a Brassó tavalyi triplázását

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.04.04. 16:51
null
Szillasy Zoltán volt a Nemzeti Sportrádió vendége
Szilassy Zoltán, a Gyergyószentmiklós jégkorongcsapatának sportigazgatója és a válogatott pályaedzője volt a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége.

Szillasy Zoltán, a Gyergyó sportigazgatója elmondta, szeret együtt élni a játékkal: „Gyergyóban még a régi pályán vagyunk, de büszkén mondhatom, hogy jövőre Gyergyóremetén már egy új, abszolút 21. századi létesítményben fogunk játszani. Én a legszívesebben a videóedző mellől szeretem nézni a mérkőzéseket, hiszen szeretnék hasznos tagja lenni a szakmai stábnak. Látnom kell a játékosok egyéni teljesítményét, úgyhogy én nem egy szotyival a kézben szurkoló néző vagyok olyankor. Kint voltam a Chicago Blackhawks NHL-csapatánál, és megkérdeztem Kayl Davidsont, a klub menedzserét, hogy ő hány idegenbeli mérkőzést néz meg a helyszínen, azt mondta, idén valamennyire eljutott, tavaly a meccsek felére. Én annak a híve vagyok, hogy a lehető legtöbb találkozót élőben láthassam.”

Szilassy azonban nem jár a szünetekben az öltözőbe. „Az edzőké az öltöző, egy sportigazgatónak semmi keresnivalója sincs ott. Erre nekem fokozottabban kellett ügyelnem, hiszen ennek a csapatnak az alapjait én raktam össze a munkatársaimmal, és a jelenlegi edzőpáros megörököltek egy kész csapatot. Az idény elején ki is hangsúlyoztam a játékosoknak, hogy napi jégkorongügyekben engem nem kell keresni. Én a hátteret biztosítom a klub működéséhez, és elsősorban hosszú távon gondolkozom. Szeretnénk a Brassó tavalyi 3/3-as eredményét megismételni, ehhez a román bajnoki cím és a Román Kupa-győzelem már megvan, már csak az Erste Liga-elsőség hiányzik.”

Elképesztő, hogy mekkora a hokiláz Erdélyben, jóval nagyobb, mint Magyarországon. Annak idején fiatalként játszottam olyan Fradiban, amely tízezer ember előtt meccselt a Kisstadionban, nem tudom, hová lettek ezek a drukkerek. Brassóban egy szál pulóverben lehet nézni a meccseket, ahol természetesen telt ház előtt rendezik a találkozókat” – árulta el a Gyergyó sportigazgatója.

Majd végezetül szót ejtett a válogatott vb-céljairól is: „Mi most nem arra készülünk, hogy valahogy nyerjünk egy mérkőzést, mert az megvolt Szentpéterváron és Tamperében is, mégsem maradtunk bent. Mi igenis felírtuk a negyeddöntő időpontját az excel táblánkba. Ki gondolta volna tavaly, hogy az osztrákok legyőzik Kanadát, és hogy egy ponton múlik, hogy bejutnak a nyolc közé. Nekik sikerült, nekünk miért ne sikerülhetne?! A felkészülés során úgy játsszuk a mérkőzéseket, hogy párhuzamban legyenek a vb-meccsekkel, amelyek közül több is 20.20-kor fog kezdődni. Készülni kell arra is, hogy este 11-kor még szerelésben ülsz a csarnokban, majd éjfél után kerülsz ágyba, és úgy kellene elaludni, hogy még dolgozik az adrenalin.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
2025.09.12. 13:32

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
2025.09.12. 08:48

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.09.12. 08:16

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33
Ezek is érdekelhetik