Jégkorong-vb: a németek Norvégiát is legyőzve csoportunk élére álltak

H. Á.H. Á.
2025.05.13. 23:11
null
Fotó: IIHF
A dán-svéd közös rendezésű jégkorong-világbajnokság csoportkörének keddi játéknapján Németország a mieinket is felvonultató csoportban 5–2-re legyőzte Norvégiát, amivel az élre ugrott, a másik csoportban pedig Lettország úgy nyert 5–2-re Szlovénia ellen, hogy a második harmadban öt perc alatt öt gól esett, amiből a középső hármat csupán 52 másodperc választotta el egymástól.

A magyar válogatott csoportjában a mieinket nyitásként szombaton 6–0-ra elpáholó Németország azzal a tudattal lépett pályára Norvégia ellen, hogy győzelmével a csoportból egyedüliként maradna százszázalékos, és a csoport élére ugrana. Nos, Joshua Samanskiék minden további nélkül érvényesítették a papírformát, az első két harmad után 4–1-re vezettek, így az is belefért nekik, hogy az utolsó 20 percre átadják a kezdeményezést a norvégoknak, akik hamar szépítettek, ám közelebb zárkózni már nem tudtak, végül Frederik Tiffels üres kapus góljával állította be az 5–2-es végeredményt.

Az A-csoport korai meccsén is hét gól esett, ráadásul Stockholmban is 5–2 lett a találkozó vége, mégis egészen másképpen alakult a lett–szlovén összecsapás. Az első 20 percben például nem esett gól, ehhez képest a másodikban hat is. A vezetést a szlovénok szerezték meg, majd amikor a harmadból 8:50 perc játékidő telt el, beindult az őrület. Először egyenlítettek a lettek, majd 12:02-kor és 12:23-kor is betaláltak, amire 12:54-kor válaszoltak a szlovénok – három gól 52 másodperc alatt. A 4:55 perces gólzuhatagnak a negyedik lett találat vetett véget, amikor 13:45 perc telt el a harmadból. Ezzel tulajdonképpen a mérkőzés érdemi része véget is ért, az 5–2-es végeredményt jelentő lett gól már a harmadik felvonásban esett.

Este Az A-csoportban Kanada minden különösebb erőlködés nélkül 5–0-ra legyőzte Franciaországot, megszerezte első vb-gólját a csapata harmadik találatát szerző klasszis, Sidney Crosby is. Győzelmével egyébként Kanada jobb gólkülönbségének köszönhetően (16–1) megelőzte Svédországot a csoport élén. 

A B-csoport esti meccsén a magyar válogatott szenzációs játékkal 4–2-re legyőzte Kazahsztánt – a mieink sikeréről bővebben itt olvashatnak.

JÉGKORONG
FÉRFI ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR 
3. FORDULÓ
A-CSOPORT (STOCKHOLM)
Lettország–Szlovénia 5–2 (0–0, 4–2, 1–0)
Kanada–Franciaország 5–0 (2–0, 1–0, 2–0)

 MGYHGYHVVL-KGK P
1. Kanada33–––16–1+15 9
2. Svédország33–––11–3+8 9
3. Lettország32––110–100 6
4. Finnország311–17–6+1 5
5. Szlovákia31–115–9–4 4
6. Ausztria3–1–26–8–2 2
7. Franciaország3––124–13–9 1
8. Szlovénia3–––33–12–9 0
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA


B-CSOPROT (HERNING)
Németország–Norvégia 5–2 (2–1, 2–0, 1–1)
Magyarország–Kazahsztán 4–2 (2–0, 0–1, 2–1)

 MGYHGYHVVL-KGK P
1. Németország33–––15–4+11 9
2. Csehország321––14–7+7 8
3. Svájc32–1–12–7+5 7
4. Egyesült Államok32––111–3+8 6
5. MAGYARORSZÁG31––25–14–9 3
6. Kazahsztán31––25–9–4 3
7. Norvégia3–––34–9–5 0
8. Dánia3–––34–17–13 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
Jégkorong
2025.05.13. 20:09

Kilenc év után ismét hárompontos magyar győzelem az elitben!

A magyar válogatott szinte hibátlan játékkal 4–2-re múlta felül Kazahsztánt.

 

 

 

Legfrissebb hírek

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Jégkorong: Nagy Dominik készen áll a kettős terhelésre

Utánpótlássport
2026.09.17. 19:53