Későn jött a szépítés, szoros vereség Norvégiától

Két hét múlva kezdődik Svájcban az A-csoportos jégkorong-világbajnokság, a magyar válogatott gőzerővel készül a tornára, a stáb pedig a napokban tovább szűkítette a keretet, jelenleg 31 főnek maradt esélye a csapatba kerülésre (a vb-re 3 kapus és 22 mezőnyjátékos nevezhető). Előtte azonban még néhány találkozó vár a magyar együttesre, a héten kettő, pénteken Norvégia, szombaton Dánia az ellenfél az idegenbeli túrán. Sérülés miatt nem tartott a csapattal Erdély Csanád, valamint klubkötelezettségek miatt Galló Vilmos.
Pénteken magas iramban kezdett a magyar és a norvég válogatott is, bár ez inkább a mezőnyben mutatkozott meg, mint helyzetekben. A mieink agresszívan letámadtak, ami láthatóan nem ízlett a norvégoknak, és pontos és tetszetős korongkihozatalokkal építették a támadásaikat. A harmad derekán Nagy Krisztián és Terbócs összjátéka nyomán a korong Norvégia kapujába kötött ki, ám ezt a találatot nem adták meg a játékvezetők, sőt Nagyot szabálytalannak látták az akció közben. A kiállítást kivédekezték a mieink, ám négy perccel a szünet előtt hátrányba kerültek, Sander Dilling Hurröd távoli lövése megpattant az egyik védőn, így Bálizs Bence már nem tudott hárítani.
A második játékrész elején bajba került a magyar csapat, ugyanis túl sok játékos volt egyszerre a jégen. Nagy volt a norvég nyomás, Thomas Olsen közel járt a második gól megszerzéséhez, de Bálizs hatalmas bravúrral hárított, néhány minutummal később azonban már ő sem tudott segíteni, Jacob Berglund kissé szélről hatalmas gólt ragasztott a felső sarokba. Néhány perc múlva ismét emberhátrányos egységünknek kellett bizonyítani, majd a harmad hajrájában mindkét oldalon a két 20-as villant meg, de Sofron István, valamint Emilio Pettersen lehetősége is kimaradt.
Az utolsó húsz percben sem kímélte egymást a két együttes, kemény párharcokat vívtak meg a játékosok. A harmad közepén az idényt Fehérváron töltő Ole Einar Engeland Andersen távoli lövése akadt be, ám a játékvezetők nem adták meg a gólt. Az utolsó percekre rákapcsolt a magyar válogatott, nyomás alá helyezte a norvég kaput, Papp Kristóf korongszerzése után került helyzetbe, de Tobias Normann hárított. Szongoth Domán megvillant, majd emberelőnybe került Majoross Gergely gárdája, a kapust is lehozta a szakmai stáb. Hat a négy ellen nem, ám másfél perccel a vége előtt hat az öt ellen sikerült a szépítés, Hári János kapásból eleresztett lökete vágódott a kapuba. Ez már későn jött, a magyar válogatott 2–1-re kikapott Norvégiától, szombaton Dánia következik.
JÉGKORONG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NORVÉGIA–MAGYAROSZÁG 2–1 (1–0, 1–0, 0–1)
Koppenhága, 150 néző. V: Nielsen, Andersen, Madsen, Möllgaard (mind dán).
NORVÉGIA: NORMANN – Östby, Kopperstad / Saxrud-Danielsen, Wasenden / HURRÖD 1, Andersen / Engebråten – Vesterheim (1), BAKKE OLSEN (1), Eriksen (1) / Pettersen, Östrem (1) Salsten, Öby Olsen / BERGLUND 1, Luc Koblar, Olsen / Elvsveen, E. Salsten, Solem / Rönnild. Szövetségi kapitány: Sjur Robert Nilsen
MAGYARORSZÁG: Bálizs – Stipsicz, Horváth M. / Csollák (1), Ortenszky / Kiss R., Garát / Szabó B., Hadobás – PAPP K., HÁRI 1, Sárpátki / Szongoth Domán, Sebők, TERBÓCS (1) / Horváth B., Bartalis, Sofron / Péter D., Nagy K., Nemes. Szövetségi kapitány: Majoross Gergely.
Emberelőny-kihasználás: 4/0, ill. 3/0

Férfi hoki: kemény erőpróba következik Svájc ellen







