Kajak-kenu: az ötvenéves Birgit Fischer még nem döntött az olimpiáról

MTI MTIMTI MTI
2012.03.19. 06:40
Címkék
Még nem döntött a londoni olimpián való indulásról Birgit Fischer, a németek nyolcszoros olimpiai bajnok kajakosa, aki februárban múlt ötvenéves.

„Nem tudom, hogy ott leszek-e az áprilisi válogatón, az egyik napon jól megy, a másikon meg egyáltalán nem – nyilatkozta vasárnap a sportág nagyasszonya. – Még van időm március 25-ig, akkor zárul le a nevezési határidő.”

A 27-szeres világbajnok, egykori keletnémet kajakos – aki saját költségén, az önmaga által összeállított edzésterv alapján tíz hétig Ausztráliában készült – hat és fél éve nem indult versenyen (a 2005-ös zágrábi vb-n szállt vízre utoljára).

A kétgyermekes családanya először 1980-ban, Moszkvában szerepelt nyári játékokon, négy évvel később, Los Angelesben a keleti blokk bojkottja miatt nem volt ott. Legutóbb 2004-ben, Athénban szállt vízre olimpián úgy, hogy korábban már kétszer is visszatért: az 1988-as szöuli és a 2000-es sydneyi játékok után egyformán három évet pihent. Az újrakezdést követően mindkét alkalommal újabb aranyat, illetve aranyakat szerzett.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
9 perce

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
51 perce

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
51 perce

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
56 perce

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
1 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
2 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2 órája