Kajak-kenu: az olimpiai bajnok négyes trénere közösségi oldalon keres állást

2013.02.14. 16:20
„Több mint 30 éves kajak-kenu edzői múlttal munkát keresek! Segítségeteket előre is köszönöm!” – szól Sári Nándor bejegyzése az egyik közösségi oldalon. A 2000-ben Sydneyben és 2004-ben Athénban olimpiai aranyérmet szerző férfi kajak négyes trénere, aki az elmúlt másfél évtized legsikeresebb férfiedzője volt Magyarországon, munka nélkül maradt.

„Versenyző nélkül vagyok, és mára eljutottam oda, hogy úgymond »apróban« hirdetem magam, mint a… Inkább nem folytatom. Két évvel ezelőtt még minden rendben volt. A szegedi olimpiai kvalifikációs versenyen a hét kvótából ötöt az én versenyzőim szereztek meg. Megkaptak mindent, mégsem volt elég. Úgy érzem, néhányan túl okosnak gondolták magukat, a tavalyi válogatókon ennek ittuk, ittam meg a levét. Nem akarok személyeskedni, mert teljesen felesleges. Amelyik versenyző olvassa ezeket a sorokat, el tudja dönteni, hogy rá vonatkozik-e, amit mondok” – nyilatkozta Sári Nándor a Nemzeti Sportnak.

„Nemrégiben egyeztettem a szövetség vezetőivel, akik megkérdezték, mik az elképzeléseim. Vázoltam néhányat, de egyelőre nem reagáltak. Nem jó érzés ilyen múlttal ilyen helyzetben várni a jövőt. Szívesen foglalkoznék gyerekekkel, és ha elmennék toborozni, szerintem nagyon sokan jönnének velem. Csak hová? Nincs klub, amelyiknek csapatot építhetnék, és azok, amelyeknek korábban fontos voltam, ma már a telefonomat sem veszik fel. Ilyen könnyen fordul a világ. Pedig ha beválasztanak az állami ösztöndíjas edzők közé, pénzbe sem kerülnék senkinek. Igazából nincsenek nagy igényeim. Egyszerűen csak dolgozni szeretnék” – tette hozzá a sikeredző.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59