Kajak-kenu vk: Vassék Kammererék előtt; Douchev-Janics 18.

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.23. 16:09
null
Noé Zsombor (elöl) és Vass Péter párosa szétlövésre<br />kényszerítette rutinos riválisát (Fotó: utanpotlassport.hu)
A Noé Zsombor, Vass Péter duó harmadik lett a kajak kettesek szombati 1000 méteres döntőjében – megelőzve többek között a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás egységet – a duisburgi kajak-kenu világkupaversenyen, ami azt jelenti, hogy 1–1-re egyenlített a világbajnoki indulás jogáért zajló csatában. Kedden különversenyre, úgynevezett szétlövésre kerül sor a két páros között, s a győztes indulhat majd az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs vb-n. A németországi regatta első döntős napján a kenus, Balla Virág révén egy aranyérem is jutott a magyaroknak.

A fiatal, ifjúsági világbajnok Noé, Vass kettős az egy héttel ezelőtti, szolnoki válogatón meglepetésre a második helyen végzett Kammerer Zoltán és Szalai Tamás rutinos kettőse mögött, a duisburgi viadal pedig a válogató második fordulójaként (is) szolgált. Mindkét egység bejutott a fináléba, ahol aztán Vassék teljesítettek jobban: remekül versenyezve – a verseny honlapja szerint – harmadikként futottak be a németek és az ausztrálok párosa mögött, míg Kammererék hetedikként zártak.

A szombati finálék közül még egyben volt magyar érdekeltség: Balla Virág a kenu egyesek 500 méteres döntőjében szerepelt és utasított maga mögé mindenkit. Közel hat mp-cel követte őt a második helyen érkező üzbég rivális a nyolcfős döntőben.

A tavaly gerincműtéten áteső, most visszatérő, háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa nem tudott bejutni a döntőbe K–1 500 méteren, a B-finálé pedig nem igazán jelentett számára motivációt. Utolsóként ért célba – a győztestől 15 mp-cel elmaradva –, így összesítésben 18.-ként zárt. Az A-döntőt az új-zélandiak olimpiai bajnoka, Lisa Carrington nyerte meg, aki a 200 m után 500 m-en is egyre markánsabb szerepet tölt be az elitben, így Kozák Danuta évek óta tartó egyeduralmára is veszélyt jelenthet.

A 20 éves Khaut Kristóf C–1 1000 m-en a B-döntőben végzett az ötödik helyen, ami összesítésben 14. helyezést ért. Az A-döntőt a német klasszis, Sebastian Brendel nyerte meg. Honfitársa, Max Hoff szintén favoritként állt rajthoz K–1 1000 m-en, ennek megfelelően magabiztos győzelmet aratott. Nem úgy, mint Tom Liebschler és Ronald Rauhe kettőse K–2200 m-en, amely második lett. A német és az olimpiai bronzérmes brit kettőst a Marko Novakovics, Nebojsza Grujics szerb páros előzte meg. Az olimpiai címvédő orosz kettős, bár biztosította a helyét az A-döntőben, ott már nem állt rajthoz.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik