Kajak-kenu vb: Tótkáék mentális ereje; Kozák az olimpiáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.22. 12:46
Aranyérmet szerzett a Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokságon a Tótka Sándor, Molnár Péter alkotta magyar egység a K–2 200 m-es, valamint Kozák Danuta, Szabó Gabriella a női K–2 500 m-es olimpiai versenyszámban! A két aranyérmes kettes az M4 Sportnak nyilatkozott a futam után.

A milánói kajak-kenu vb-n rossz start miatt a délelőtti program végén megismételték a K–2 200 m versenyszám döntőjét. Pedig a Tótka Sándor, Molnár Péter alkotta magyar egységnek jól sikerült az első finálé. A célfotó előbb a második, majd az első (!) helyre tette őket. A második futamban azonban még nagyobb előnnyel verték meg a teljes mezőnyt.

Tótka Sándor és Molnár Péter elmondta, hogy a mentális erő döntött, sikerült regenerálódniuk az első futam után. Elárulták azt is, hogy korábban készültek hasonló szituációra, amelyre edzőjük is emlékeztette őket a két futam között.

Kozák Danuta és Szabó Gabriella éhes volt az aranyéremre, és örül, hogy beváltották a reményeiket.

„Nyomasztott, hogy már tegnap mindenki úgy szólt hozzánk, hogy ez az aranyérem teljesen természetes. Ennek nehéz mindig megfelelni, ezt félre kellett tenni” – kezdte Szabó Gabriella.

„Bennem is volt egy félsz, hogy mi van, ha ez nem sikerül, de félre kellett tenni – egészítette ki Kozák Danuta.

Kozák Danuta riporteri kérdésre elmondta, szeretne párosban is indulni az olimpián. Azonban minden bizonnyal párosban csak akkor indulhat el, ha egyesben nem áll rajthoz. Ugyanúgy, mint ezen a vb-n, hiszen Kárász Anna indult K–1 500 m-en, aki korábban legyőzte az olimpiai címvédő Kozákot.

„Elég erős a mezőny, egyesben és párosban is. Szeretnék olimpián indulni, mert ez jó páros, és benne van az érem, de a válogatót még meg kell nyerni” – mondta Kozák Danuta.

 

Legfrissebb hírek

Lucz, Paragi, Tótka és Juhász nyert 200 méter egyesben a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
2026.09.05. 19:32

Kajak-kenu vb után: reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
2026.09.01. 07:15

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Így védte meg világbajnoki címét a magyar férfi kenu négyes – videó

Kajak-kenu
2026.08.29. 17:12

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Csikós Zsóka: Nem meg kellett, meg akartam nyerni!

Kajak-kenu
2026.08.28. 17:22

Kopasz Bálint: Szembeszélben jobban számít, ki az erősebb

Kajak-kenu
2026.08.28. 11:30