Kajak-kenu: Molnár Péter nyerte a K–1 400 métert a rangsorolón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 17:54
Molnár Péter, a Honvéd olimpikonja nyerte a kajak-kenusok idénynyitó rangsoroló versenyének egyetlen csütörtöki számát, a férfi kajak egyesek 400 méteres küzdelmét a Szeged melletti Maty-éren.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány az év elején rendhagyó válogatási elveket fogalmazott meg az új olimpiai számban, a férfi 500 méteres kajak négyesben, ennek része ez a 400 méteres küzdelem, amelynek időtartama hasonló a kvartettek futamaiéhoz.

A K–1 400 méteres és a K–2 500 méteres, esetleg a K–1 200 méteres számból lehet majd bekerülni abba a két hajónyi, vagyis nyolcfős csapatba, amelyből négy versenyző részt vesz az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is.

A rövidített versenyre szinte a teljes magyar férfi kajakos mezőny odaállt, öt előfutamot is rendeztek, a döntőbe pedig Molnáron kívül három szegedi – Kuli István, Nádas Bence és Birkás Balázs –, továbbá Tótka Sándor (UTE), a doppingeltiltása után visszatérő, 200-on olimpiai hatodik Dudás Miklós (FÉMALK BOMBA), a győri Mozgi Milán, a dunafüredi Noé Zsombor és az ASE versenyzője, Somorácz Tamás jutott be.

A magyar szövetség eredményközlője alapján a fináléban sokáig Dudás vezetett, Molnár azonban remekül hajrázott, s viszonylag magabiztosan nyert, mögötte Tótka lett a második, Dudás pedig a harmadik.

A szombatig tartó rangsoroló versenyen az is eldől, hogy kik lehetnek még tagjai a magyar válogatottnak a jövő hétvégi, szegedi világkupán. Nemzetenként ezúttal is két egység indulhat minden számban, a magyaroknál A-hajóként azok szerepelnek majd Szegeden, akik tavaly az adott számban vb-résztvevők voltak, B-egységként pedig azok, akik elsőként, vagy az A-egység mögött másodikként végeznek a most hétvégi viadalon.

A tájékoztató versenyen pénteken és szombaton további hat-hat számban hirdetnek győztest.

KAJAK-KENU
Rangsoroló verseny, Szeged – férfi K–1 400 m, döntő
1. Molnár Péter (BHSE) 1:18.996 p
2. Tótka Sándor (UTE) 1:19.216
3. Dudás Miklós (FÉMALK BOMBA) 1:19.621

 

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik