Kajak-kenu: módszertani központ támogatja a felkészülést

D. SZ.D. SZ.
2022.04.26. 22:46
null
Hüttner Csaba (Fotó: Tumbász Hédi)
A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia (KKNKKA) és a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) közös sajtótájékoztatóján jelentették be az új módszertani központ megalapítását, valamint bepillantást engedtek a válogatott idei terveibe is.

„Majdnem minden kontinens adott aranyérmest a tokiói olimpián – világított rá az MKKSZ elnöke, Schmidt Gábor a kajak-kenu globális fejlődésére. – Korszerű eszközök, egészségügyi háttér és tudományos kutatások nélkül lehetetlen folytatni hazánk elmúlt nyolc évtizedes sikertörténetét: szükséges életre hívni egy módszertani központot, hogy ne maradjunk le az élmezőnytől.”

A központ a KKNKKA-val karöltve működik majd, a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin beszámolója szerint lehetőség nyílik sportdiagnosztikai méréseket, kajaktechnikai elemzéseket végezni, de a legnagyobb kuriózum talán a Magyarországon egyedülálló és világszinten is ritka ellenáramoltató medence.

„Mi lehet a sportág sikerének titka?   – tette fel a kérdést az MKKSZ szakmai igazgatója, Boros Gergely, amit meg is válaszolt: – Egyrészt a hagyományok, a sportág által képviselt értékek, másrészt a vezetőség mentalitása, az előrelépés lehetőségeinek állandó kutatása. A módszertani központ korszakalkotó, hiszen széles körben elérhetővé teszi a legújabb tudásanyagot, metódust. Ennek fontosságát szemlélteti Hüvös Viktor és Tótka Sándor edző-versenyző párosa, hiszen Hüvös kiemelt fontossággal kezeli a sportdiagnosztikai elemzéseket, s többek között ennek az eredménye Tótka tokiói aranyérme kétszáz méteren. De a Japánban szintén olimpiai bajnok Kopasz Bálintot is említhetjük példaként, akinek minden egyes perce be van osztva, minden étkezését grammra pontosan kiszámolják – az eredmény magáért beszél.”

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba is hangsúlyozta, a központ a magyar kajak-kenu minden korosztályára pozitív hatást gyakorol, majd a 2022-es versenyszezonról is beszélt.

„Az idén két világkupaverseny lesz, de a mieink csak a május 19–20-i racicei viadalon vesznek részt, mivel a második egybeesik az első válogatónkkal. Bár több nagy név jelezte, hogy az idén nem ül hajóba, így sem maradunk klasszisok nélkül: Tótka és Kopasz is vízre száll, de az olimpikon Nádas Bencét, Adolf Balázst, Balla Virágot, Takács Kincsőt vagy a világbajnok Gazsó Alida Dórát is láthatjuk.”

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
2026.07.02. 14:23

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02