Elhunyt Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus

2025.04.30. 09:23
Elhunyt Mohácsi Ferenc (Fotó: MOB)
Kilencvenöt éves korában elhunyt Mohácsi Ferenc, aki az 1956-os melbourne-i olimpián Wieland Károllyal a férfi kenu kettesek 1000 méteres számában bronzérmet szerzett.

A hírről a család értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely Mohácsi Ferencet saját halottjának tekinti. 

Mohácsi Ferenc labdarúgóként kezdte sportpályafutását, az ifjúsági válogatottságig vitte, majd bokszolni és kajakozni kezdett – a magyar szövetség honlapja szerint. Kajak-kenuban 1948-ban már válogatott volt, de 1949 és 1955 között a síválogatott keretébe is bekerült. Amikor Wieland Károly 1955-ben új párt keresett, a választás Mohácsira esett, és a kenupáros harmadik lett Melbourne-ben. 

Az 1956-os játékok után búcsút vett a kajak-kenutól, de az aktív sportolást nem hagyta abba, sportpisztolyban és motorcsónaksportban is kipróbálta magát. Utóbbiban 1959-ben a 250 köbcentis siklóhajók-kategóriában országos bajnok lett. 

Elévülhetetlen érdemei vannak a magyar búvársport megteremtésében is, a Magyar Könnyűbúvársport Szövetség főtitkári teendőit is ellátta, a Búvár Világszövetség végrehajtó bizottságának tagja volt, valamint nemzetközi versenyellenőr. Műszerész végzettsége mellé 1966-ban a Testnevelési Főiskolán szerezett tanári diplomát.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48

Gyász: elhunyt az 1958-as osztrák vb-csapat utolsó tagja

Minden más foci
2026.06.21. 13:25

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik