Könnyed ujjgyakorlat az olimpiai aranyérmestől – könyv az olimpiai játékok történetéről
Könyvként senki sem akarta kiadni megírásakor (jó, ha egyáltalán elolvasták), ám az amszterdami siker után persze hogy megjelent nálunk (1929), hogy aztán a következő kiadás éve 1978 legyen. Alapos, felkészült tudós ember munkája, így aztán joggal gondolták úgy a 16 aranyat hozó helsinki játékok (1952) utáni hatalmasok, hogy Mező doktor hozhatja legközelebb a nép országának fiaihoz az olimpiát. Más kérdés, hogy nem ők rendelték meg a könyvet, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A cím (Az újkori olimpia – Athéntől Melbourne-ig) természetesen az 1896 és 1952 közötti időszakra utal, a tartalommal sincs semmi gond, csak éppen a szerző ennél többre lett volna érdemes nálunk, kiadhatták volna az eredeti, az aranyérmes munkával egy kötetben. A történeti háttér mellett még jól is mutatott volna a néhány szösszenet valamennyi olimpiáról Athéntől Helsinkiig. Az érmesek listába foglalása viszont kiemelésre érdemes, mert a szerző volt az első, aki felkutatta az egykori klasszisok – keresztnevét.
Talán nem túlzás, hogy a kisujjából kirázta, ám a melbourne-i olimpia várakozásában is csak 8100 példányban jelent meg.
Ez az a kötet, amelynél az alkotó (bővebben: Népsport, 2016. augusztus 15.) érdekesebb, mint a könyv. Már csak azért is, mert hiába szinte semmi (már bocsánat…) az eredeti munkához képest, a húsz esztendőn (1952–1972) át NOB-elnök Avery Brundage írt hozzá előszót (miközben mi pályáztunk az 1960-as játékokra…). Mr. Brundage „az olimpizmus egyik legnagyobb tudósának” nevezi Mezőt, aki a megírás előtt a NOB-nak ajánlotta fel szolgálatait, amely – lévén az elnök pártfogoltja – örömmel fogadta, olyannyira, hogy angol, francia és német nyelven is megjelent. „A mi kedves kötelességünk megköszönni dr. Mezőnek az olimpiai ügy irányában kifejtett fáradhatatlan buzgóságát és kifejezni hálánkat, hogy ilyen átfogó és érdekes munkát adott nekünk, amelynek ott kell lennie minden olimpiai könyvtárban” – írta a Bulletin du Comité International Olympique, nem mellesleg a szervezet hivatalos magazinja.
Kérdés, szerzett volna-e tudásához méltó hírnevet, művéhez kiadót Mező, ha 1928-ban nem lesz aranyérmes. Mert övé volt az első magyar diadal Amszterdamban (még négy követte), a Nemzeti Sport főszerkesztője, Vadas Gyula pedig így lelkendezett: „A zsűri tagjai Amsterdamban el voltak ragadtatva Mező dr. pályaművétől. Azt mondták, ilyen alapos munka még sehol a világon nem jelent meg. Lám, ki hitte volna a kanizsai tanárról, hogy jobban megírja az olimpiád történetét, mint a görögök, akiknek a földje termette az első babérágat, mint a franciák, akik felújították ezeket a versenyeket, mint az angolok, akiknek British Museumuk van, vagy mint az alapos németek és a többi náció.”
Mindez persze nem aranyérem kérdése – Mező Ferenc érdeme.
(Dr. Mező Ferenc: Az újkori olimpia – Athéntől Melbourne-ig, Sport lap- és könyvkiadó, 1956)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 24-i lapszámában jelent meg.)
