Dalszövegíró örökké – Hosszú Kávé Molnár Csaba „Fura Csével”

– Ha azt nézzük, hogyan szerepel kedvenc focicsapata, a Manchester United, talán hálásabb téma elsőként a darts. Végig ott volt a budapesti European Tour-versenyen?     
– Sajnos csak vasárnap és eléggé fáradtan, mert koncertjeim voltak még szombaton is. Egy-egy napra minden évben kimegyek, ha tudok, és jól jött ki, hogy most a döntő napján lehettem ott – szuper volt!

– Budapesten meglepő párosítás alakult ki a fináléban. Szereti a sportág kiszámíthatatlanságát?     
– Igen, ha például a kedvenc futballcsapatom nem tudott megnyerni egy világbajnokságot, rögtön a legesélytelenebb válogatottnak kezdtem el szurkolni. Ilyen szempontból szeretem, ha sötét ló fut be, de ha már ott ülök, jobban örültem volna, mondjuk, a Price–Van Gerwen döntőnek a Springer–Noppert helyett.

– Hogyan éli meg a Luke Littler-jelenséget, lehet annyira sikeres, mint Phil Taylor volt?     
– Elképesztő a srác, kedvelem is meg nem is. Amikor „szétalázza” a gyerekkori ikonokat, az annyira nem jó érzés, de ha valaki most szeret bele a dartsba, annak fantasztikus, hogy van egy ilyen fiatal srác, aki leigázza a mezőnyt. Én a Messi–Ronaldo-jelenségnek sem voltam a rajongója, hogy több mint tíz éven át köztük dőlt el, ki nyeri az Aranylabdát, viszont utólag azt gondolom, mindenki boldog lehet, aki végigkísérte ezt a harcot az elejétől kezdve.

– Michael van Gerwen a kedvenc dartsosa – mit szeretett meg benne?     
– Nagyon jól játszott, amikor elkezdtem nézni a dartsot, és sohasem kedveltem a nagyon szerény sportolókat. Ha valakinek akár túlzottan is egészséges az önbizalma, az sokkal nagyobb eredményre képes. Michael Smithnek nem tudnék szurkolni, örök vesztesnek tartom, bár amikor egyszer révbe ért a vébén, még úgy is örültem neki, hogy Van Gerwen ellen játszott. Van azért, ami már túl sok, Gerwyn Price néha átlépte az egészséges határt, de Van Gerwen sugárzó önbizalma megtetszett.    

– Dartsos karrierje csúcspontja a Sport Tv kupájának megnyerése volt?     
– Ez az egyetlen tévés versenyem, és nem tudom, lesz-e másik, úgyhogy igen. Indultam egyébként olyan viadalon is, amelyen dartsosokkal kellett megmérkőznöm. Kovács Patrikkal nagyon jó viszonyt ápolok, egyszer Ózdon léptünk fel, vittem magammal mobil dartsállványt, ott játszottunk – maradjunk annyiban, hogy nem sok sót ettem meg.

– Kovács Patrik még versenyben van, hogy a PDC-vébé magyar résztvevője legyen idén. Örül neki, hogy van alanyi jogú főtáblásunk az Ally Pallyben?     
– Ennek minden dartsrajongó örül, óriási dolog, hogy itt tart a magyar dartssport, és ha már kívánhatok, jó lenne, ha Patrik kvalifikálna. Így kicsivel még jobban várom az idei vb-t!

– Koncertek előtt még mindig szokott dobálni?     
– Idén nem vittem sok helyre, mert tavaly eléggé szétdobálták a fiúk a buszban a szettet, úgyhogy mehetett a kukába. A turné elején néhány buliba még vittem magammal az új készletet, de inkább az egész napot igénybe vevő Budapest Park-os vagy arénás koncertekre korlátozódik a játék.

– A zenésztársak, a roadok között van ügyes játékos?     
– Ügyes nincs, lelkesek vannak. Ez a legszebb a dartsban, ha előkerül egy tábla és három nyíl, akkor mindenkinek, még a lányoknak is kedvük támad rádobni. Ha egy kicsit nem figyelek oda, látom, hogy a roadok egymás ellen játszanak…

–  Fiatalon futballozott is, ezt a szerelmet megelőzi már a darts?     
– Életem sportja örökké a futball marad, viszont a Manchester Unitedet nem sok sikerélménnyel tudom követni, és a modern foci nem is tetszetős nekem, a gegenpressingnél nagyon sok minden elmúlt bennem. Korunk játékosainál kevésbé meghatározó a technika, inkább a fizikum a fontos, atléták lettek, az számít, ki erős, ki gyors. Ahhoz képest, amit én gyerekkoromban láttam, ez a futball csúcsa, most arra sincs idő, hogy átvedd a labdát, de szerintem ezzel teljesen élvezhetetlenné vált. A vébét, Eb-t nagyon szeretem nézni, a United összes meccsét megnézem, ha módom van rá, ám alapvetően szívesebben követem a dartsot.

– Miben látja a Manchester United hanyatlásának okait?     
– Nagy űrt hagyott Sir Alex Ferguson, és a vezetőségben is hatalmas gondok vannak, az egész csapat a fejétől bűzlik. Már a sokadik edzőjét fogyasztja el a klub, Ruben Amorimnak is hamarosan lefőhet a kávé. Nem gondolnám, hogy ennyire rossz szakemberek, sajnos mégis ki kell mondani, középcsapat lett a United. Ferguson a legjobbkor távozott a saját, és a legrosszabbkor a szurkolók szemszögéből. Cristiano Ronaldo óriási meglepődéssel fogadta, amikor visszatért Manchesterbe, hogy minden ugyanolyan, mint évekkel azelőtt – nem fejlődött semmi. Azt hitték, elég a név, nem mentek a többi klub után a vezetők, miközben például a Brighton megfigyelőhálózata is csillagokkal van a Unitedé felett. Bízom benne, hogy lesznek még hasonló örömeim az életben, mint voltak a kilencvenes évek végétől Ferguson visszavonulásáig, egyelőre azonban úgy néz ki, nem a közeljövőben.

– Volt a korábbi együttesének, a Kávának egy dala, amelyben odaszól a Manchester Citynek. A városi ellenlábast vagy a Liverpoolt tartja a United igazi riválisának?     
– A Liverpoolt, a Cityt jobban is utálom nála. Tradíciót nem lehet vásárolni, bár erről lehet majd vitatkozni száz év múlva, amikor már nem élek.

– Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a soraiban sem nézi szívesen a Liverpool meccseit?     
– Nem. Viszont azt álmodtam, hogy United–Liverpool meccs van, és a 90. percben lőtt Szoboszlai-szabadrúgásgóllal kapott ki a United…

– Másik kedvence az angol válogatott, amely két Eb-n is majdnem révbe ért – lassan felérhet a csúcsra?     
– Anglia száz éve azzal küzd, hogy a keret mindig jó, valami mégis hiányzik – nem tudom, min múlik a kiemelkedő eredmény, hiszen a legtöbb játékos otthon, a világ legerősebb bajnokságában szerepel, és napi szinten a legnagyobb sztárok ellen játszik. Talán a helyi sajtó nyomása is közrejátszik, mindig elvárás az aktuális világesemény megnyerése, noha rengeteg válogatott van legalább azon a szinten, mint az angol, és máshol barátságosabb a környezet.

– A magyar futballt követi valamennyire?     
– Az NB I-et nemigen, nem köt le a színvonal, a válogatott mérkőzéseit természetesen szoktam nézni. A Tatabánya jelenleg az NB III-ban döcög, úgyhogy ott sem örülhetek sok sikernek.

–  A helyi futball-légkör azért megfogta valamennyire? Éveken át volt Tatabányán versenyképes csapat.     
– Hogyne, a Bányász tradicionális futballklub, amilyen egy Fejér vármegyei csapat néhány kilométerre innen sohasem lesz…

– Térjünk át a zenére: mi újság a Follow The Flow háza táján?     
– Voltunk a nyáron több nagy fesztiválon is, de nyilván valamennyivel kevesebben, mint korábban. Rengeteg fiatal előadó ment most nagyot, az első néhány évben rájuk sokkal kíváncsibb a közönség, ezért nem minden fesztiválra fértünk oda, amit sajnálok is, meg nem is. Ettől függetlenül továbbra is fesztiválzenekarnak gondolom magunkat.

– Hogyan kezelik azt a jelenséget, hogy már egy dalrészlettel be lehet futni?     
– Kezdek hozzászokni, bár továbbra sem irigylem azokat, akikkel egyik pillanatról a másikra óriásit fordul a világ. Van olyan fiatal, akin látszik, ha majd visszatekintünk az életére, lehet, meg sem érte neki befutni. Kimondani is nehéz, én már 23 éve állok színpadon és még mindig itt vagyok, az együttesünk örökzöld projektnek tekinthető.

– Milyen terveik vannak a következő egy-másfél évre?     
– Jövőre leszünk tízévesek, készülünk néhány meglepetéssel, új dalokkal, megreformáljuk a koncertműsort is, de sok mindent nem szeretnék elárulni.

– A Follow The Flow-ban több stílus ötvöződik, önt milyen zenék inspirálták gyerekkorában?     
– Eléggé csőlátású voltam, csak underground rapzenét hallgattam, aztán ahogyan nőttem fel, kitágult a világ. A zenei kiteljesedésem is közrejátszott a zenekarunk megalapításában, és egyáltalán nem bánom ezt.

– Létezik még underground zene?     
– Talán felfogásban igen, ha elkülönítem a mainstream hozzáállástól, és leginkább a punkzenében, egyébként nem. Onnantól kezdve, hogy feltöltesz egy videómegosztóra egy dalt, és két nap alatt megnézik egymillióan, azt nehéz undergroundnak nevezni. Gyerekkoromban nem is tudtam arcot párosítani a magyar underground zene hangjaihoz.

– Sohasem fordult meg a fejében, hogy Tatabánya helyett Budapesten éljen?     
– Éltem egy évig Budapesten, nem mondom, hogy nem éreztem jól magam, de nekem nagyon sok, hangos, túl sok az inger, amire nem vagyok kíváncsi. Lokálpatriótának is tartom magam, és ha el is költöznék innen, valószínűleg még kisebb helyre mennék.

– A zenében a színpadi létet vagy a háttérmunkát szereti jobban?     
– Inkább utóbbit. Hármunk közül nálam a legkevésbé egyértelmű ez, a másik két fiú biztos a háttérmunkát mondaná. Én színpadon állni is szeretek, utazni és várakozni viszont nem, azt nehezebben viselem.

– Szokott sportolni?     
– Leginkább gyógytornázni szoktam, négyszer műtötték a térdem, ami miatt a funkcionális mozgásom nagyon felborult, de már közel vagyok a teljes felépüléshez, és utána szeretnék ismét futni, úszni, túrázni.

– Hogyan látja magát öt vagy tíz év múlva?     
– Nagyon jó kérdés, dalszövegírónak valószínűleg örökké megmaradok. Tervezek mostanság szólóprojekteket is, ritkán más produkciókba is bedolgozom szövegíróként, és remélhetőleg a Follow The Flow-ban is van még rengeteg kilométer. Most érzem először, hogy már nem vagyok húszéves, úgyhogy igyekszem többet pihenni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. október 4-i lapszámában jelent meg.)