Munkamániás varázsló – Hvicsa Kvarachelia lehet a párizsi főszereplő a BL-döntőn

A több mint három évtizede Magyarországon élő Lasa Odiladze játékosügynökként régóta figyeli a grúz futball legnagyobb értékeit, Hvicsa Kvaracheliát pedig már tizenéves korában különleges tehetségnek tartotta. Szerinte a PSG sztárja pályafutásának nemcsak a tehetség a hajtóereje, a tudatos építkezés mellett a rendkívüli munkamorál is.

„Gyerekkora óta követem a pályafutását. Már az utánpótlás-válogatottakban feltűnően tehetséges volt, lehetett látni, hogy európai szinten kivételes labdarúgó válhat belőle. Futballistacsaládban nőtt fel, a Dinamo Tbilisziben nevelkedett, majd tizenhét évesen a Rubin Kazanyhoz szerződött, amelynél a legjobb orosz edzőktől, Leonyid Szluckijtól és Jurij Szemintől tanulhatott – ez rengeteget adott a játékához. Eleinte nem volt még meg benne az az erő, ami ma jellemzi, Oroszországban izmosodott meg. Az orosz–ukrán háború kirobbanása után nem sokkal visszatért a Dinamo Batumihoz, majd a Napoli nagy összeget fizetett érte, a történet innentől pedig már mindenki előtt ismert. Az egész világ látja, hogy különleges képességei vannak: akkor lő gólt, amikor legjobban szüksége van rá a csapatának. Személyesen nem ismerem, de sokakkal beszélgettem, akik közelebbi viszonyt ápolnak vele. Mindenki azt emeli ki, hogy már gyerekként munkamániás volt, nagy elvárásokat támasztott saját magával szemben, az hajtotta, hogy minél magasabbra jusson. Mondhatjuk, elérte, amiért küzdött, de ugyanolyan alázatosan dolgozik ma is, mint utánpótláskorú labdarúgóként. Grúziában megőrülnek érte az emberek, miatta nézi az egész ország a PSG meccseit. A gyerekeknek példaképe – hogy mást ne mondjak, az enyéim az ő mezében alszanak és mennek iskolába –, és a legtöbb grúz labdarúgóhoz hasonlóan ott segíti az otthoniakat, ahol csak tudja. Játékosügynökként emelem a kalapomat a menedzsere előtt, mert Hvicsa pályafutásának minden lépése jól sült el, nagyszerűen megtervezett karrier az övé. Noha lettek jegyeim a BL-döntőre, odaadtam a fiaimnak, én majd tévén nézem a meccset. Próbáltam szerezni még Hvicsán keresztül, de annyian jelentkeztek be hozzá, hogy ha mindenkinek tudna intézni belépőt, megtelne a Puskás Aréna.”

Kvaracheliáról gyakran beszélnek úgy, mint ösztönös zseniről, aki könnyedén futballozik, mintha minden mozdulata magától értetődő lenne. Azok azonban, akik közelről ismerik, azt mondják, a látványos cselek mögött rengeteg pluszmunka áll – erről beszélt az MTK Budapestben szereplő Ilia Beriasvili is, aki az utánpótlás-válogatottban és később a felnőtt nemzeti csapatban is együtt játszhatott vele.

„Mindenki tudja, hogy ő a világ egyik legjobbja a posztján, a földkerekség egyik legnagyobb tehetsége, mégis úgy viselkedik, mint egy hétköznapi srác. Allűröktől mentes a viselkedése, éppen olyan, mint bárki másé a válogatottban. Tudtam, hogy barátságos figura, emlékeztem rá még az U21-es válogatottból, de hat-hét évvel később is ugyanaz a szerény, alázatos, rendes ember, akit annak idején megismertem. Kering róla egy sztori, amit mindenki ismer Grúziában. Tizenhét évesen került Oroszországba a Rubin Kazanyhoz, eleinte az edzőközpontban lakott, távol a várostól. Amikor már mindenki lefeküdt aludni, ő koromsötétben is rendszeresen kiment a pályára, hogy gyakoroljon. Előfordult, hogy a biztonsági őrök el akarták látni a baját, mert azt hitték, idegen betolakodóval van dolguk, mire kiderült, hogy akit betörőnek hittek, nem más, mint Hvicsa. Ez a történet is alátámasztja, hogy milyen fontos neki a futball. Az életben mindenkivel kedves, jószívű ember, de amint pályára lép, nem ismer könyörületet… Bármit meg tud csinálni a labdával, őt nézve mindig azon gondolkodom, hogyan lehet olyan könnyed mozdulatokkal futballozni, ahogyan ő csinálja. Az első érintései, a helyzetfelismerő képessége, a passzai, a lövései, na meg persze a cselei mind elképesztőek, élmény nézni a játékát. Az edzéseken szerencsére mindig egy csapatban voltunk, nem kellett elvennem tőle a labdát, de a többiek megszenvedtek ellene. Amikor egymás elleni játék volt, mindig lehetett rá számítani: passzolhattam neki erősen, szöktethettem hosszan, jöhetett a labda a mellére, fejére vagy combjára, mindig tökéletes megoldást választott: jó pozícióban fogadta a labdát, amit egy érintéssel megszelídített. Tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla. Ha valaki arra kíváncsi, milyen lehet ellene futballozni, beszéljen az MTK-s csapattársammal, Vilius Armalasszal – márciusban válogatott meccsen csaptak össze.”

Több sem kellett nekünk, nyomban felkerestük a kék-fehérek védőjét, hiszen Vilius Armalas azon kevés játékos egyike, aki az elmúlt hónapokban igyekezett a pályán feltartóztatni Kvaracheliát – az említett márciusi tesztmeccset a grúzok idegenben nyerték meg 2–0-ra. A litván válogatott bekk szerint a PSG klasszisa már egy barátságos mérkőzésen is olyan intenzitással és sebességgel futballozik, ami külön kategóriába emeli.

„Nem vagyok biztos benne, hogy mindent kihozott magából, mégiscsak barátságos mérkőzés volt a márciusi, de így is lehengerlően futballozott. Amíg én jobb oldali védőt játszottam, ő a bal szélen sprintelt fel és alá, úgyhogy elég sokszor kerültünk szembe egymással. Mit ne mondjak, megkeserítette az életem, a meccs elején úgy elszaladt mellettem a labdával, hogy semmi esélyem sem volt utolérni. Őszintén szólva nem emlékszem arra, hogy szerelni tudtam volna, arra viszont igen, hogy egyszer szabálytalankodtam ellene és utána visszafogottabban, egyszerűbben játszott – lehet, hogy ez egy tét nélküli meccsen célra vezetett, de a Bajnokok Ligája döntőjében alighanem megállíthatatlan lesz, órási lendülettel futballozik majd. Tapasztaltam, milyen gyors, mindenre képes a labdával, sokrétű támadó.”

Balogh Botond számára Hvicsa Kvarachelia nemcsak a világ egyik legjobb szélsője, hanem egy olyan ellenfél is, akivel szemben sikerült helytállnia – ráadásul a meccs után egy gesztussal is maradandó emléket hagyott benne.

„A 2024–2025-ös idény harmadik bajnokiját Nápolyban játszottuk a Parmával, ötvenezren voltak a Diego Armando Maradona Stadionban. Mivel jól kezdtük a Serie A-évadot – döntetlen a Fiorentinával, majd legyőztük a Milant –, nagy önbizalommal, nyomás nélkül futballozhattunk. Az első félidőben parádésan játszottunk, vezetést szeretünk, eldugtuk a labdát az ellenfél elől – volt olyan labdakihozatalunk, amit az egész stadion megtapsolt. Csakhogy a kiállításunk után nem tudtuk kibekkelni a mintegy százperces meccset, Romelu Lukaku és Frank Anguissa hosszabbításban szerzett góljával fordítottak a nápolyiak. Így is ez volt az egyik legjobb mérkőzésem a Parmával csapatszinten és egyénileg is, jó szívvel gondolok rá. Emlékszem, Hvicsa Kvarachelia a bal szélen játszott, én pedig jobb oldali belső védő voltam, több párharcot vívtunk egymással. Nem rémlik, hogy sokszor megvert volna, arra viszont emlékszem, milyen jó érzés volt elvenni egy ilyen jó támadótól a labdát. Sikerült megoldani a semlegesítését, nagyon sajnáltam, hogy a meccs vége felé lecseréltek – ezt követően, emberhátrányban kaptuk a gólokat, Szuzuki Zion kiállítása után az egyik legalacsonyabb csapattársam, a jobbhátvéd Enrico Delprato tehetetlen volt a kapuban. Na, de vissza Kvaracheliához! Már akkor az volt a beceneve, hogy Kvaradona, ami árulkodik a képességeiről. Örültem, hogy ilyen kaliberű támadó ellen játszhattam, engem a kihívás mindig motivál. A lefújás után odamentem hozzá elkérni a mezét, de már odaígérte másnak. Lerázhatott volna, mégsem tette, helyette azt mondta, szívesen odaadja a másikat, ami az öltözőben van. A játékoskijáróban vártam rá, amikor odalépett hozzám a kék mezével, majd kisebb meglepetésemre megkérdezte, hogy cserébe elkérheti-e az enyémet – természetesen belementem. Nem tudom, mi lett annak a Balogh feliratú Parma-meznek a sorsa, mindenesetre otthon méltó helyen őrzöm Hvicsáét: a falon lóg további ereklyék mellett.”

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Május 30., szombat
18.00: Paris Saint-Germain (francia)–Arsenal (angol), Budapest, Puskás Aréna

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. május 23-i lapszámában jelent meg.)