Győri ovifoci: nagyra nőtt az ovifoci

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
2026.06.11. 16:11
null
Mindenki szeret cselezni és gól lőni, de azért a hangsúly ezen az idényzáró tornán is a játékon, az önfeledt szórakozáson, a sportolás élvezetén volt (Fotók: Nagy Gábor)
Az országban egyedülálló szervezettséggel immár 27 éve működik a Győri Ovifoci Klub, amely kizárólag az óvodás gyermekek sportolását elősegítő, megszervező sportszervezet. A múlt héten az ETO stadionjában jártunk, a klub hagyományos, minden évben sorra kerülő éves fesztiválján.

 

Két héttel korábban még az élvonalbeli bajnokcsapatot ünnepelték az ETO stadionjának gyepén, május utolsó szombatján viszont több száz gyermek lepte el a pályát. Az óvodás kisfiúk, kislányok zsivaját csak néha törte meg egy-egy nevelői instrukció, a lényeg a játékon volt, az önfeledt szórakozáson, a mozgás élvezetén, szeretetén. Az ETO adta a helyszínt, a Győri Ovifoci Klub képviselő pedig rutinosan bonyolították le az eseményt. A szülők kizárólag a lelátóról drukkolhattak csemetéiknek, a bójákkal kijelölt pályák között csak a szervezők, a nevelők és az ETO FC utánpótlásedzői mozogtak, utóbbiak természetesen új tehetségeket is keresve figyelték a jó hangulatú összecsapásokat. Köztük volt a győriek nyolcvanas évekbeli aranycsapatának remek szélsője, Szabó Ottó is. A korábbi kétszeres bajnok, egyszeres válogatott csatár az ETO akadémiáján a legkisebbekkel foglalkozik, remekül ért a nyelvükön, általános tiszteletnek örvend a gyerekek, a szülők és az edzőkollégák körében is.

 

Az ország első, törvényesen bejegyzett, a maga nemében ma is egyedülálló kisgyermek-sportegyesülete, a Győri Ovifoci Klub 1999-ben alakult. A kizárólag az óvodás korosztályú gyermekek sportolását felvállaló sportszervezet alapító ülésén, a hajdani Rába ETO-stadion VIP-termében 27 helyi óvoda csatlakozott a kezdeményezéshez. A kisgyermek-sportegyesület megalakításának ötlete és a klub alapítása Pálfalvi Gábor rádiós újságíró, író, UEFA B-licences labdarúgóedző, sportvezető, marketingmenedzser nevéhez fűződik, aki kétéves szervező, előkészítő munkával nyerte meg a helyi óvodák vezetőit az ügynek. Az első nevelési évben – 1999–2000-ben – a szűkös terem- és pályalehetőségek, valamint több intézményben az alacsony gyermeklétszám miatt „csak” 18 óvoda 19 csoportjában 362 kisgyermek részvételével kezdődhettek meg a foglalkozások. A legfiatalabb korosztály sportoltatására fókuszáló sportszervezet azonban rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert Győrben. Néhány év alatt csaknem valamennyi óvoda csatlakozott a klub programjához. Nem a véletlen műve, hogy a szervezet alapításának 25. évfordulóján már 33 óvoda 38 csoportjában 714 óvodás hódolt a mozgás, a testedzés, a gyermekfoci nyújtotta örömöknek. A szerény anyagi feltételekkel működő klub évente mindössze bruttó 2-3 millió forint önkormányzati támogatásból gazdálkodhatott és gazdálkodhat manapság is. Ebből az összegből – amely még a foglalkozásvezetők óradíját sem fedezte, fedezi – szervezik meg évről évre sok száz győri óvodáskorú gyermek sportolását.

 

A Győri Ovifoci Klub elsődleges célja a város ovis korosztályú gyermekei körében a sport, a testedzés népszerűsítése, a sportolás, a rendszeres testmozgás megszerettetése, az egészséges életmódra nevelés, a kisgyermekek sokoldalú, szakszerű mozgáskultúrájának fejlesztése. Ehhez az óvodákban meg kellett szervezni és rendszeressé tenni az ovifoci-foglalkozásokat, amelyeken a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő játékos, labdás ismeretanyagot oktatnak képzett foglalkozásvezetők – óvodapedagógusok, testnevelő tanárok, sportági edzők – irányításával. Az induláshoz szükséges speciális szakmai kiadványt 1999-ben a néhány éve elhunyt Cs. Kovács László és Gáborfalvi László testnevelő/labdarúgóedzők, a klub csoportvezetői készítették el, Garami József és Gellei Imre egykori szövetségi kapitányok pedig lektorálták – ezen ismeretanyag alapján zajlottak a foglalkozások valamennyi óvodában több mint egy évtizeden át. Azóta már az MLSZ és a MASZ által e korosztály számára készített „Sportfoglalkozások kisgyermekek számára” című kiadvány is segíti a korosztállyal dolgozó oktatók munkáját. A heti rendszerességgel, óvodaidőben tartott, a teremlehetőségektől függően egy vagy két foglalkozáson mindig a gyermekek legkedveltebb játékszere, a labda kerül a középpontba. Az ovifocicsoportok tagjai elsősorban 6-7 éves kislányok és kisfiúk. A teljes nevelési évben zajló rendszeres foglalkozások mellett a csoportok a Bozsik intézményi program keretében négy kis tornán is részt vesznek – immár csaknem tizenöt éve. A városi évzáró ovifocigálára minden évben – valamennyi óvoda részvételével – az ETO-stadion centerpályáján kerül sor. Ezen a rendezvényen búcsúznak az óvodáktól és egyben az ovifociklubtól is a nagycsoportos, az iskola első osztályába lépő gyermekek.

 

A labdás, játékos foglalkozások természetesen valamennyi óvoda nagycsoportosai számára elérhetőek. A legfontosabb szempont ugyanis az esélyegyenlőség megteremtése.  Esélyt adni minden gyermeknek, akár tehetséges, akár alulteljesít és csak később fog kibontakozni, hiszen az egyéni bánásmód segítségével biztosan célba ér. Az esélyegyenlőség mellett a tehetséggondozásról sem feledkezik meg a klub. Feladatának tekinti azt is, hogy a legügyesebb apróságokat további fejlődésük érdekében „elit” egyesülethez irányítsa. Az eltelt negyedszázadban csaknem 18 ezer győri óvodás korosztályú kisgyermekkel kedveltették meg a testedzést, a sportolást szervezett labdás-játékos foglalkozások keretében. Közülük nagyon sok tehetséges focistapalánta került helyi klubokhoz, majd jutott el a korosztályos válogatottságig. Sőt, akadnak, akik a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkoztak, mint például Gruber Zsombor, aki a Győri Ovifoci Klub szentiváni csoportjának ovifoci-foglalkozásain, 5 évesen került kapcsolatba a sportággal, s jelenleg a Ferencváros játékosa. Pécsi Ármin, a Liverpool kapusa a Brunszvik óvoda ovifocicsoportjában ismerkedett meg a sportolással, a focival. Bősze Levente a Bartók óvoda kis focistája volt, Gruberhez és Pécsihez hasonlóan az óvodai csoportban került kapcsolatba a testedzéssel, a mozgással, a focival. Ő a DAC 1904 futballistája volt, majd tavaly az olasz élvonalbeli Como szerződtette. 2024-ben – 16 évesen – mutatkozhatott be a Dunaszerdahely színeiben a szlovák első osztályú bajnokságban, a liga történetének legfiatalabb játékosaként. Mindhármukra méltán lehet büszke a Győri Ovifoci Klub.

 

Az eltelt több mint negyedszázad azt is bizonyította, hogy a labdarúgás mellett a város cselgáncs-, kajak-kenu, kézilabda-, úszó-, torna- és más szakosztályaiban is szép számmal jelentek meg olyan gyermekek, akik az óvodai évek alatt a Győri Ovifoci Klubnak köszönhetően kerültek kapcsolatba a testedzéssel, a sportolással. Sipőcz Richárd hétszeres utánpótlás Európa-bajnok cselgáncsozó például több esetben úgy nyilatkozott, ha nincs a kisgyermekklub és annak játékos foglalkozásai, aligha lett volna belőle élsportoló (sajnos egy súlyos vállsérülés miatt tavaly vissza kellett vonulnia). A hajdani foglalkozások vezetői közül ma már többen kiváló nevelőedzőként dolgoznak minőségi klubokban, közülük Tamási Zsolt a Győri ETO, az MTK, majd a Gyirmót FC edzőjeként NB I-es futballcsapatokat is irányított.

 

Láthatjuk, ha egy szervezet és az általa felépített rendszer jól működik, rengeteg fiatalt, köztük a legkisebbeket is meg lehet mozgatni, kivinni őket a szabadba, messze a mesterségesen kialakított tértől, léttől. Remélhetőleg a Győr Ovifoci Klubban a későbbiekben többen látnak fantáziát, hiszen nincs nemesebb, mint a gyereksport mellé állni. Ezt akkor lehet a legjobban átérezni, amikor az ember az ETO-stadion lelátóján áll, és látja a több száz óvodás gyereket a pályán játszani, nevetni, futballozni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. június 6-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

A vitorlázó, aki forradalmasított a Kékszalagot – interjú Litkey Farkassal

Képes Sport
39 perce

Arany János leszármazottjára mindig lehet számítani – interjú Dubei Debórával

Képes Sport
Tegnap, 13:11

Visszanyert futballmúlt – Hosszú Kávé Sisák Gáborral

Képes Sport
2026.06.10. 19:28

A bányászok új reménye – portré a visszavonult világbajnokról, Lukas Podolskiról

Képes Sport
2026.06.10. 19:03

Grzegorz Lato: dukált a búcsúmeccs a vb-gólkirálynak – az első 100-szorosok, 20. rész

Képes Sport
2026.06.07. 10:19

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Győr: három arannyal zárná le pályafutását Anna Lagerquist és Nathalie Hagman

Kézilabda
2026.06.04. 19:02

Az egykori keleti blokk területén negyedszerre rendeznek BEK- vagy BL-döntőt

Képes Sport
2026.05.30. 14:30
Ezek is érdekelhetik