A rekordok éve: amíg bírja, nyomja! – interjú Kozák Lucával
– Elképesztő éve van, amibe eddig három országos csúcs is belefért, fedett pályán, szabadtéren és a váltóval. Mi az oka, hogy most ennyire fut a szekér?
– Lehet, hogy úgy tűnik, ez az évem kiemelkedő, de az elmúlt időszak sem volt rossz, kisebb megakadást egy 2024-es sérülés okozott csak. 2022-ben stabil évem volt, 2023-ban is jól ment, de most azt érzem, hogy a tavaly novemberben elkezdett munka mögött sokéves tapasztalat van, ráadásul az apró sérülések is elkerültek, így minden adva volt. Egyébként tavaly is jól sikerült a fedett pályás szezonom, de megbetegedtem, és ki kellett hagynom a nankingi világbajnokságot, és emiatt kissé nehezebb volt folytatni az idényt. Idén viszont nem volt ilyen megakadás, a fedett pályás formámat zökkenőmentesen át tudtam menteni a szabadtéri szezonra. A váltóvébé mentálisan kifejezetten jót tett, kicsit kiszakadtam a megszokott környezetből, remek élmény, és visszatekintve határozottan jó döntés volt, hogy vállaltam, mert mentálisan sokat hozzáadott az évhez.
Született: 1996. június 1., Debrecen  |
– 2020 augusztusában, a székesfehérvári Gyulai István Memorialon döntötte meg először a 100 méteres gátfutás magyar csúcsát. Mennyire volt nehéz az utána következő időszak?
– Nemcsak mások, én is magasabbra állítottam a mércét, és egyre többet vártam el magamtól. Nem volt könnyű, mert ha már egyszer csúcsot döntöttél, az emberek nem értékelik annyira azokat az eredményeket, amelyek már nem rekordok, de ugyanúgy jelentősek. Ezt eleinte nehéz volt elfogadni, de rájöttem, hogy nem is baj, hiszen valahol megtisztelő, hogy magasabbak velem szemben az elvárások, inkább magamban próbáltam értékelni őket. Gátfutásban nem lehet mindig egyéni csúcsot futni, rengeteget számítanak a külső körülmények, elég egy kis szél, és tökéletesnek kell lennie a technikának is, mert ha a gátak között valamiért lelassulsz, akár csak egy századot is, a végére felszorzódik. Ha valaki már egy-másfél tizeden belül van az egyéni csúcsához képest, nagyon jónak számít.
– Akkor mi volt a cél?
– Hogy minél többször fussak 12.80 másodpercen belül, mert abból kijöhet egy kiemelkedő idő. Az edzéseredményeken láttuk, hogy meglesz, mert mindig közel futottam hozzá, és idén az volt bennem, hogy most már muszáj lesz megdöntenem az egyéni csúcsomat! És végre ki is jött a lépés. Most lettem harmincéves, és én sem leszek fiatalabb, ugyanakkor a versenyzés életkorban kitolódott mindkét irányban. Minden kornak megvan a maga erőssége és előnye, csak fel kell ismerni, és erre kell építeni a versenyszezonokat.
– Azért mintha kissé csöndesebb lett volna az elmúlt néhány éve.
– 2020-hoz vagy 2022-höz képest talán igen, összességében mégsem mondanám ezt. 2023-ban a budapesti világbajnokságon volt a fókusz, 2024-ben döntőt futottam a fedett pályás világbajnokságon, Párizsba pedig úgy mentem ki, hogy májusban még kisebb sérüléssel bajlódtam, és az volt a cél, hogy tudjak futni az olimpián. A tavalyi fedett pályás Európa-bajnokságon ugyancsak bejutottam a fináléba, voltak szép eredményeim, de valahol megértem, hogy ezek talán nem tűntek fel annyira az Eb-ezüst vagy az év sportolója díj után. Az országos csúcsra nyilván jobban felkapják a fejüket az emberek, de egy-egy nemzetközi versenyen a döntőbe jutásra sem lehet rálegyinteni.
– Mi az oka ön szerint, hogy mára ennyire erős lett a női gátfutás?
– A látványos változás 2019-ben, a dohai világbajnokságon kezdődött. Én még úgy nőttem fel, hogy 12.70-es idővel bárhol be lehet jutni a döntőbe, aztán ez megváltozott, amit bizonyít, hogy futottam ilyen időt többször is, mégsem jutottam be még sem olimpiai, sem szabadtéri világbajnoki döntőbe. Ennek az ugrásszerű fejlődésnek több oka lehet, szerintem egyszer csak mindenki észrevette, mennyi potenciál van a versenyszámban. Egyszerűen gyorsan sprintelnek és technikailag már jobban gátaznak a női sportolók, az olimpiai bajnok amerikai Masai Russell szerintem hamarosan újra meg fogja dönteni a világcsúcsot, úgy vélem, ő százméteres síkfutásban is ott lenne a legjobbak között.
– Európában is hasonló a helyzet?
– Büszke vagyok arra, hogy kicsit miattam is erősödött a gátfutás, én is részese vagyok ennek a folyamatnak, hiszen megpróbáltam felvenni a versenyt a legjobbakkal, és ott lenni közöttük. Az ugyancsak magyar bajnok gátfutó Tóth Annával beszélgettem róla a minap, hogy a birminghami Európa-bajnokság előtt a kontinentális ranglistán húszan vagyunk 12.80-as időn belül. Csak összehasonlításképpen, a 2018-ban berlini Eb előtt, ami azért nem volt olyan régen, 12.86-tal nyolcadik voltam az előzetes ranglistán. És nemcsak az élmezőny, hanem a középmezőny is sokkal erősebb lett, én minden évet úgy kezdtem, hogy talán most nem lesz annyira sűrű a nemzetközi mezőny, aztán mégis mindig az lett.
– Változott valami? A technika? Az edzésmódszerek?
– Nem hiszem, pedig nem egy kiugró tehetség húzta magával a versenyszámot, hanem valamiért egyszerre mindenki jobb lett, kezdtek látványosan javulni az időeredmények. De itt nemcsak a gátfutásról van szó, hanem valamennyi női sprintszámról, amelyek erősödni és sűrűsödni kezdtek, gondoljunk például a 400 méteres gátfutásra, amelyben az amerikai Sydney McLaughlin-Levrone és a holland Femke Bol óriási eredményeket ért el, hihetetlen csúcsokat döntött meg sorozatban.
– Esetleg nem került szóba a 83.8 centi magasságú gátak megemelése? Korábban már folyt erről vita.
– Jelenleg szerintem nincs napirenden, de vita továbbra is folyik róla, ugyanúgy, mint a férfiversenyszámban a gátak közötti távolságról, hiszen a futóknak ilyen sebességnél nagyon kapkodniuk kell a lábukat. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz változás a közeljövőben, mert egy ilyen intézkedéssel hosszú és rövid távon is minden megváltozna, alaposan megszűrné a mezőnyt. A magasabb gátakat a magasabb lányok tudnák könnyebben venni, alacsonyabb testalkattal sokkal kevesebb az esély. Érdemes megnézni a férfiakat, a futók már nagyon hasonló alkatúak, magasak, míg a lányoknál ez még nem jellemző. Egy ilyen változtatás után öt-tíz évet is igénybe venne, mire a futók átállnának a magasabb gátakra. A jelenlegi helyzet viszont jót tesz a versenyszámnak, hiszen egyre erősebb a mezőny, a konkurenciaharc több csúcsdöntést hoz magával.
– Kozák Luca miben változott a leginkább az elmúlt években az atlétikapályán és azon kívül?
– Húsz- és harmincéves kor között nagyon sokat változik a személyiség, sokkal tudatosabb lettem, és nemcsak az edzésmunkában. Egyébként mindig is nagyon tudatosan igyekeztem építeni magam profi sportolóként, már fiatalon is, de az elmúlt években hangsúlyosabbak lettek az apróbb dolgok. Elkezdtem újra élvezni, mert azt azért tudni kell, hogy az évek alatt az ember bele tud szürkülni a monoton munkába, ami el tud laposodni kicsit. Megint úgy állok hozzá, hogy lesz, ami lesz, egy-egy rosszabb verseny már nem keserít el, nem borulok ki a gyengébb eredmény vagy hiba miatt. Megkerestem magamban azokat az érzéseket, amik régen hajtottak, nem görcsölök rá semmire, lazábban veszem, és ennek meg is van az eredménye.
– Az edzőjével, Suba Laci bácsival változtattak valamin?
– Egy edzőnek fel kell ismernie, hogyan változik a sportolója, le kell követnie, mire van szüksége, ami nem könnyű. De Laci bácsinak mindig sikerült, amit idén érzek a legjobban. Nagyon jól eltalálta az arányokat, mennyi legyen a terhelés, a pihenés, a technikai munka, és rengeteget számít, hogy 2024 óta Suba Emese az erőnléti edzőm, aki korábban a gyógytornászom volt. Bejönnek a változtatásai, jó tesz időnként kiszakadni a monotonitásból, és Mesi mindig érzi, hogy éppen mire van szükségem, meg egyébként is, szerintem mindig kell egy nő a csapatba! Az edzésmunkában és a módszerekben nincs semmi drasztikus újítás, én továbbra is azt vallom, hogy nagy csodák nincsenek a profi sportban, dolgozni kell, de érezni, mikor van az a pont, amikor a sok edzésnek már rossz a hatása, ez az életkorral is változik.
– Beszéltünk már az európai mezőnyről – az idei Európa-bajnokságon lehet hasonlóan jó eredményt elérni, mint 2022-ben, amikor Münchenben ezüstérmet szerzett?
– Szerintem az éremhez már jobb idő kell. Az európai mezőnyből kiemelkedik a francia Cyréna Samba-Mayela, a svájci Ditaji Kambundji, a lengyel Pia Skrzyszowska és a holland Nadine Visser, a négy futóból háromnak is 12.30-on belül van az egyéni csúcsa, és ha csak ezt nézzük, elléptek a mezőnytől az elmúlt években. Ismerem őket, jó gátasok – de ez mégiscsak gátfutás, ki tudja, mi hogyan alakul egy Eb-döntőben. Ugyanakkor egyre nehezebb a fináléba jutni, most már több mint egy tucat lány van, akinek reális az esélye odaérni. Mentálisan nem könnyű, hogy már ilyen jó időeredmény kell a sikerhez, de ezt is meg kellett tanulnom kezelni, és csak a saját eredményeimre koncentrálni. Jó jel, hogy egyik versenyemen sem szakadtam le az élmezőnytől, ennél többet nem kívánhatok, és újra be szeretnék jutni az Eb-döntőbe, ott pedig minél előrébb végezni.
– Évekig húzták egymást Kerekes Grétával, ami emelte a magyar női gátfutás szintjét is. Milyennek látja a versenyszám helyzetét most?
– Tóth Annát kiemelném, nagyon tehetséges lány, 22 évesen fedett pályán 7.95-ös, szabadtéren 12.77-es egyéni csúcsa van, amivel már ott van az európai élmezőnyben. Szeretek vele együtt dolgozni, bár mivel hét év van köztünk, valószínűleg sohasem fogunk csúcsformában egymás ellen versenyezni. Őt leszámítva viszont annyira fiatalok még a többiek, és látom, hogy vannak tehetséges lányok, de most nincs senki, aki hozná az érmeket az utánpótlás-világversenyekről. Viszont az is igaz, hogy gátfutásban bárki felbukkanhat hirtelen, akiről addig nem is gondoltuk, hogy kiemelkedhet.
– Harmincévesen szokott már a jövőn, a profi sport utáni életén gondolkodni?
– Feleslegesnek tartom, hogy öt évre előre tervezzek, ötleteim ugyan vannak, de semmi konkrét tervem sincs. Most erre az évre koncentrálok, és ha vége van, majd meglátom, mennyi van még bennem, hogyan bírom fizikailag, mert közel van már a 2028-as olimpia is. Egy biztos, amíg bírom, addig nyomom, és persze, amíg az eredményeim is olyanok, hogy érdemes folytatni. Az egyetemi végzettségemet tekintve vegyész vagyok, és lassan befejezem a pénzügyi és számviteli szakképzést, talán ebből is látszik, hogy a visszavonulásom után nem feltétlenül szeretnék a sportban maradni. Nyugodt civil életet szeretnék élni.
 Kozák Luca már 2018 december óta alkot egy párt az ifjúsági világbajnok kalapácsvetővel, Pásztor Bencével, aki 2023 év végén döntött úgy, hogy visszavonul a profi sporttól. A pár 2024-ben összekötötte az életét, és ma is együtt él Debrecenben. „Bencével lassan nyolc éve vagyunk együtt, a mai napig ő az egyik legnagyobb támaszom, hálás vagyok neki, mindig is támogattuk egymást – mondta Luca. – A családalapítás is tervben van a profi sport után, jelenleg van egy kiskutyánk, a Borsó névre hallgató őrült tacskókeverék! Debrecenben kényelmes életünk van, ide kötődünk, és szeretünk is itt lakni. Aztán meglátjuk, hova sodor az élet, Bence veszprémi, úgyhogy nyitottak vagyunk.” |
KOZÁK LUCA FELNŐTT MAGYAR CSÚCSAI
100 m gátfutás (szabadtér)
12.71 mp (2020, Székesfehérvár)
12.70 mp (2022, Budapest)
12.69 mp (2022, München)
12.66 mp (2026, Bydgoszcz)
60 m gátfutás (fedett pálya)
7.97 mp (2019, Glasgow)
7.92 mp (2022, Nyíregyháza)
7.88 mp (2026, Torun)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. június 27-i lapszámában jelent meg.)
Futballkedvelő operasztár – Hosszú Kávé Lukács Gyöngyivel
