Armstrong-ügy: a vád szerint a szövetség „fedezte” a bűnösöket

MTI MTIMTI MTI
2013.01.31. 10:40
Az Amerikai Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) vezetője, Travis Tygart szerint a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) mindent megtett annak érdekében, hogy húzza az időt Lance Armstrong doppingbotrányának kivizsgálásában, és megakadályozza az igazság kiderítését.
Tygart egy berlini fórumon jelezte: megdöbbent azon, ahogy egyes sportszervezetek kezelik a doppingeseteket, és ez olyan, mintha kecskére bíznák a káposztát. Hangsúlyozta, hogy a doppingellenes harcban az eddigieknél nagyobb nemzetközi együttműködésre lenne szükség. Kiemelte, hogy vannak sportolók, akik doppingolni utaznak más országokba abban a reményben, hogy ott nem érik utol őket az ellenőrök.„A sport lelkéért küzdünk, amikor harcolunk a doppingolás ellen” – tette hozzá.Az amerikai bringás az Oprah Winfreynek adott tévéinterjúban, amely két hete került adásba, elismerte, hogy pályafutása során tiltott szerekkel élt. Azóta a USADA és Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is felszólította az 1998 után elért összes eredményétől, így hét Tour de France-diadalától és olimpiai bronzérmétől megfosztott Armstrongot, hogy nevezze meg azokat, akik még érintettek a hozzá kötődő doppingbotrányban.Az UCI novemberben létrehozott egy vizsgálóbizottságot Armstrong botránya miatt, ám ezt ezen a héten azonnali hatállyal feloszlatta, és helyette egy új, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) támogatását is élvező testület felállítását tervezi. A WADA ugyanakkor cáfolta, hogy együttműködne a szerinte arrogáns UCI-val.
Legfrissebb hírek

India lesz az országúti kerékpáros vb házigazdája 2032-ben

Kerékpár
2026.09.24. 09:46

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13