Kerékpár: a világelső jövőre a Girót választja a Tour helyett

MTI MTIMTI MTI
2013.10.30. 13:27
Jövőre a Giro d’Italia kerékpáros-körversenyt választja a spanyol Joaquim Rodríguez, aki tavaly az utolsó napon veszítette el az első helyet, az idén pedig inkább a Tour de France-on indult, és végül harmadik lett.

A Katyusa bringása a Sport3 katalán televíziónak elmondta: miután megismerte a jövő évi útvonalakat, a Girót részesíti előnyben a Tourral szemben – a francia körverseny útvonalát itt tekinthetik meg! –, mert számára ideálisabbak a szakaszok, több rajtuk a sík rész, és rövidebbek az időfutamok.a francia körverseny útvonalát itt tekinthetik meg! –, mert számára ideálisabbak a szakaszok, több rajtuk a sík rész, és rövidebbek az időfutamok.

A 34 éves Rodríguez – aki idén második volt a világbajnoki mezőnyversenyben – 2008 óta minden szezonban a három nagy körversenyből (Giro, Tour és Vuelta a Espana) kettőn indul.

Hazája háromhetes viadalát nem hagyja ki – ott idén és 2010-ben negyedik, tavaly pedig harmadik volt –, a Girón 2011-ben negyedik, tavaly második, míg a Touron idén harmadik lett, 2010-ben pedig hetedik.

Legfrissebb hírek

Eldőlt: Tadej Pogacar hét év elteltével újra rajthoz áll a Vueltán

Kerékpár
2026.08.03. 10:41

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Giro d'Italia: Kuss-szóló a pénteki királyetapon

Kerékpár
2026.05.29. 18:36

Giro d’Italia: Ballerini nyerte az újabb bukással tarkított befutót

Kerékpár
2026.05.14. 18:11

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
2026.01.15. 20:10

Jövőre Monacóból indul, és Granadában ér véget a Vuelta

Kerékpár
2025.12.17. 22:01

Giro d'Italia: a Fekete-tenger partján rajtol és Rómában zárul a 2026-os verseny

Kerékpár
2025.12.01. 19:16

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
2025.10.25. 20:51