Vuelta: hiába támadott Aru, az éllovas mindent visszavert

2015.09.10. 17:55
null
Nicolas Roche jól hajrázott a csütörtöki szakaszon (Fotó: AFP)
Nicolas Roche nyerte meg a spanyol kerékpáros körverseny, a Vuelta 18. szakaszát. Az összetettben a holland Tom Dumoulin megőrizte három másodperces előnyét.

Az összetettbeli vezetést a szerdai egyéni időfutamon visszaszerző holland a 204 kilométeres szakaszon végig tartotta a lépést Aruval, aki az utolsó emelkedőn többször is próbálta lerázni ellenfelét. Dumoulinnak nem okozott gondot e támadások visszaverése, Aru végül idegesen, görcsösen próbálkozott, nem is járhatott sikerrel, a célba érést követően idegesen áthajtott a tévéstábok és újságírók között, nem akart senkivel sem beszélni.

A végén Roche és Haimar Zubeldia együtt érkezett az élen az utolsó kilométerre, a Sky ír kerekese sprintet nyitott, és le is hajrázta a spanyolt.

Arunak három szakasza maradt arra, hogy átvegye a vezetést, a pénteki dombos etap után szombaton hegyi szakasz kínál neki lehetőséget a győzelem megszerzésére, a vasárnapi madridi befutón ugyanis nehéz lesz már fordítani.

VUELTA
18. szakasz, Roa–Riaza, 204 km

1. Nicolas Roche (ír, Sky) 5:03:59 óra
2. Haimar Zubeldia (spanyol, Trek Factory) azonos idővel
3. José Goncalves (portugál, Caja Rural-Seguros) 18 másodperc hátrány
Az összetett élcsoportja
1. Tom Dumoulin (holland, Giant-Alpecin) 73:45:13 óra
2. Fabio Aru (olasz, Asztana) 3 másodperc hátrány
3. Joaquim Rodríguez (spanyol, Katyusa) 1:15 perc h.

Legfrissebb hírek

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.09.15. 23:27

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Eddie Dunbar kontrája győzelmet ért a Vueltán

Kerékpár
2026.09.11. 18:39

Küng és Roglic is jól járt az időfutammal

Kerékpár
2026.09.10. 18:17

Vuelta: V. Brennan, a spanyolországi sprintek királya

Kerékpár
2026.09.09. 18:27

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán

Kerékpár
2026.09.08. 18:57

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
2026.09.06. 10:17