Pályakerékpáros vb: Szalontay Sándor indulhat Londonban

Vágólapra másolva!
2016.01.20. 12:08
Kijutott a március elején Londonban sorra kerülő pályakerékpáros világbajnokságra Szalontay Sándor, így 2004 után lesz újra magyar versenyző az elitmezőnyben. A vb az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik fontos állomása.

A hazai szövetség (MKSZ) szerdai közleménye szerint az indulási jog megszerzéséhez a nemzetközi szövetség (UCI) világkupa-sorozatának futamain kellett jól szerepelni, az összesített pontverseny helyezéseit vették figyelembe.

Szalontay tavaly sprintben és keirinben szerzett indulási jogot a vk-sorozatra, de utóbbi versenyszámban csak 40. lett összetettben, a vb-kvalifikációhoz viszont a legjobb 21-ben kellett volna végeznie.

Sprintben azonban sokkal jobban teljesített a Bátorfi-Agria KTK kerékpárosa, aki a vk-sorozat utolsó, hongkongi állomásán 17. lett, ezzel az összetett pontverseny 30. helyén zárt, s ez éppen elég volt ahhoz, hogy kijusson a vb-re.

Szalontay így a világ legjobb 30 sprintere között versenyez majd március 2. és 6. között a londoni vb-n. Olimpiai indulási jogot a 2014 nyara és 2016 nyara között elért eredményekkel lehet szerezni, sprintben egyéniben öten szerezhetnek kvótát Európából. Legutóbb – 2004-ben – Szabolcsi Szilvia képviselte a magyar színeket pályakerékpáros vb-n.

 

Legfrissebb hírek

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
Tegnap, 13:49

Pályakerékpáros Eb: közel másfél másodperccel megdőlt a magyar csúcs férfi csapatsprintben

Kerékpár
2026.02.01. 15:33

Pályakerékpáros ob: Szalontay pályacsúcsot tekert, szlovén tripla a nemzetközi versenyen

Kerékpár
2025.09.03. 20:05

Pályakerékpáros-vb: Szalontay nem jutott nyolcaddöntőbe a sprintversenyben

Kerékpár
2024.10.19. 14:30

Szinte minden remény elszállt, hogy Szalontay Sándor pályakerékpáros indulhasson a párizsi olimpián

Kerékpár
2024.05.14. 17:30

Pályakerékpár: Szalontay Sándor bízik a párizsi kvótában

Kerékpár
2024.04.30. 20:56

Kerékpár: Szalontay Sándor második számú tartalékká lépett elő az olimpiai listán

Kerékpár
2024.04.22. 19:43

Kerékpár: Eisenkrammer szerint Szalontaynak még van esélye a kvótaszerzésre

Kerékpár
2024.04.15. 15:40
Ezek is érdekelhetik